tény

Will Ferrell így reagált arra, hogy Mark Wahlbergnek három mellbimbója van

A nálunk december 7-én a mozikba kerülő Megjött apuci! 2 Mark Wahlberg és Will Ferrell immáron harmadik közös filmje lesz (a Megjött apuci! és a Pancser police után). Persze, a két színész biztosan közel került egymáshoz ennyi közös munka után, gondolhatjuk mindannyian. De azért bőven vannak olyan dolgok, amiket még mindig nem tudnak egymásról. Vagyis most már egyel kevesebb. Amikor a páros a Good Morning Britain című tévéműsorban vendégeskedett nemrég, Ferrellnek egy játék keretében feltettek egy kérdést: ki kellett választania három állítás közül, hogy szerinte melyik igaz Mark Wahlberg testére. Az első az volt, hogy 16 inch (40.6 cm) a bicepsze, a…
Hirdetés

Tények, amiket érdemes tudni az Oktoberfestről

Ha azt mondjuk, “Oktoberfest”, te biztosan azonnal rávágod: “sör”. De számos más tény és érdekesség is van ám a világ egyik leghíresebb sörfesztiváljával kapcsolatban, amiket érdemes tudnod. Sőt, ha Münchenbe készülsz az eseményre, pár sör után bárkinek összefoglalhatod az itt olvasottakat, hogy ők is tudják. Az Oktoberfest kifejezést a turisták használják. A helyiek “Weisn”-nek hívják a 16 napos ünnepséget, ami arról a területről kapta a nevét, ahol ez évről évre megrendezésre kerül. Eredetileg nem is sörfesztivál volt, hanem házassági évforduló. Lajos bajor koronaherceg és felesége, Saxony-Hildburghausen Terézia esküvőjét ünnepelték 1810-ben, a házasságkötés után 5 nappal egy nyilvános ünnepségsorozattal. Ebből hagyomány…

Nyugtalanító tények, amiket nem akartál tudni

Vannak hírek, infók, amiket olvasva bizony paranoiásnak sem kell lennünk, hogy elkezdjünk nyugtalankodni – de hogy ne csak mi tegyünk így, megosztjuk veletek is a Whatculture.com összeállításának legütősebb részleteit, amiben kimondottan ilyen bizarr de igaz tényeket vettek sorra. Most még dönthetsz úgy, hogy inkább nem olvasod el… mi előre szóltunk. A tengerek és óceánok sós vizétől tovább fuldoklik az ember. Míg az édesvíz gyorsabban bejut a véráramba, hozzájárulva a gyorsabb halálhoz, a sós vízzel más a helyzet. Ha ez tüdőbe ér, a test próbálja kiegyenlíteni a magasabbá váló sókoncentrációt, de a tüdőbe érő vérbe nem tud bejutni ez a só,…

Tények és érdekességek az óvszerről

Akár használod, akár nem, azt biztosan tudod, mire való az óvszer. De vajon ezekkel a tényekkel és érdekességekkel tisztában vagy-e? A TheRichest.com összegyűjtötte, mi pedig továbbadjuk neked, hátha egyszer valami még hasznos lesz ebből a kis összeállításból… sosem lehet tudni. Minőségét megőrzi: négy évig. A legtöbb gumi eddig használható, de arra mindig figyelj, hogy tartsd száraz, hűvös helyen. De persze azt kívánjuk, hogy ha megvetted, ne maradjon meg négy évre, hanem tudd elhasználni. Hidegháborús taktika is lehetett volna. Bizony, a kondomokról úgy tartják, hogy a CIA méretes kondomokat akart a Szovjetunióba küldeni a hidegháború idején ejtőernyőkkel, így tudatva az orosz…

Érdekes tények a sörről: még vonzóbbá válik a fogyasztása!

A sörfőzésnek és fogyasztásának története hosszú időkre visszanyúlik. A modern világban büszkén ápoljuk ezt a gyönyörű hagyományt, bűn lenne, ha nem gurítanánk le pár litert egy-egy görbe estén. Kevesen tudják, hogy a sörnek jótékony hatása is van és történetét sok különös és érdekes történet és tény övezi. Csokorba szedtük ezek közül a legérdekesebbeket: garantáljuk, hogy ezután még szívesebben fogod inni a folyékony kenyeret és a baráti sörözéseken egy-két érdekességgel a haverokat is el tudod majd szórakoztatni. A világ első sörfőző mestereik valójában mind nők voltak. Csupán az válhatott közülük “brewster”-ré, aki különösen gyönyörű volt. 1814-ben több, mint másfél millió liter…

Hihetetlen tények, amiket nem tudtál a Beatles-ről!

A Beatles minden bizonnyal a világtörténelem egyik legmeghatározóbb bandája volt. Szinte nincs olyan ember a Földön, aki a ne hallott volna róluk. De mi a helyzet a legeldugottabb vicces Beatles sztorikkal. Vajon te ismered mindet? Reméljük, hogy tudunk neked újat mutatni, elhoztunk ugyanis neked néhány igazán szórakoztató történetet és tényt Lennonról, Ringo-ról, Paulról na meg Harrison úrról. Induljon a mai Beatle-mánia! – – – A banda összes tagja (kivéve az éppen otthon tartózkodó Ringo-t) jelen volt mikor George Harrison elveszítette a szüzességét. A skacok mind egy szobában voltak, ahol emeletes ágyakon aludtak. Az eset egy németországi koncert után történt, ahol…
Hirdetés

Dekoráció a street art, vagy vandalizmus?

A francia Ludo tegnap szülőhazájának fővárosában hagyta ott keze nyomát egy monumentális alkotás keretein belül, amelyhez egy szöveg is tartozik: “Dekoráció”. Az alkotás felveti a street art örökérvényű vitáját, hogy ezeknek a képeknek vajon mekkora a művészeti értéke, amelyre nekünk nyilván egyértelmű válaszunk a “nagy” szócska, ellentétben a városi vezetőségekkel. Piros pont Ludo-nak, amiért a dekoráció szót igazán csúnyán firkantotta fel a szignójaként ismert, igényesen megvalósított figurája mellé.

Elég ebből! Túl sokszor csekkolod a telefonod…

Egy új felmérés szerint az átlagember napi 110-szer néz rá okostelefonjára, ami egy nagyon-nagyon szomorú hír a közösségi életünkre nézve, és itt természetesen nem a Facebookos, vagy a Twitteres szociális életünkről beszélünk, hanem a mindennapi, szemtől szembeni interakciókról. Hiszen mennyire kiábrándító már az, ha valakivel szemtől szemben beszélgetve az aktuális beszélgetőpartner folyton a telefonját piszkálja. Sajnos manapság már nem is kell unalmasnak lenned ahhoz, hogy ez a jelent napjában akár többször is megtörténhessen veled. A felmérést egyébként a “Locket” nevű alkalmazás fejlesztői készítették. A Locket egy Android operációs rendszereken működő app, ami azért fizet felhasználóinak, hogy azok nyitóképernyőit reklámokkal bombázhassák….

Hirdetés
Hirdetés