top 10

Új nevek az idei legjobban kereső DJ-k listáján

A klasszikus értelemben vett zenészek és zenekarok mellett már jó pár évtizede a DJ-k is hatalmas rajongásnak örvendhetnek, akik természetesen egy-egy fellépés során nem kis pénzt zsebelnek be. A Forbes a napokban elkészített egy összefogó listát, melyben a szakma legjobban kereső művészeit gyűjtötték össze. A 10-es listán veteránok mellett egyre több fiatal zenész is szerepel, sőt, idén új berobbanó nevek kerültek be a legtöbbet zsebre rakók közé. A listán hölgyek nem találhatóak, az előadók Amerikából vagy Nyugat-Európából származnak, korukat tekintve azonban jóval nagyobb a szórás: 19-től egészen a 40-es évek végéig találhatunk sztárokat. Jöjjön a lista, melyből megtudhatjátok, hogy miként…
Hirdetés

Esések, melyek még a profiknak is fájnak: top 10 Nitro fail

A Nitro csapatáról és a Circus előadásokról gyakran olvashattok nálunk. Általában az őrült ötletek és világrengető, sosem látott figurák eseteit hozzuk el nektek, persze arról nem szabad megfeledkezni, hogy nem mindig megy zökkenő mentesen a dolog a srácoknak. A lenyűgöző figurákhoz persze igen komoly esések és súlyos balesetek is hozzá tartoznak, melyek még a megedzett “akciófiguráknak” is fájnak. A jó pár évnyi ténykedésük alatt nem kevés ilyen esetet éltek meg, melyekből most elkészült egy top 10-es válogatás, melyben az évek során látott és megtapasztalt nem túl szerencsés mozdulatok legsúlyosabbjai kerültek be. Máig nem értjük, hogy ezek a srácok miből vannak,…

A világ legbefolyásosabb skaterei: itt a Transword top 10-es listája!

A gördeszkás sport a története során igen sok változáson ment át, azonban a legendás “nagy öregeket”, az újító, úttörő skatereket sosem fogjuk elfelejteni, akiknek a sportág követői igen sokat köszönhetnek. A Transword gördeszkával foglalkozó szakstábja össze is állította a szerintük legfontosabb, legkiemelkedőbb emberek listáját. Kaupas? Hawk? Muska? Esetleg Mullen? Vagy Gonz? Szerinted ki került az első helyre? Görgess le és megtudod! #10: Andrew Reynolds #9: Natas Kaupas #8: Tony Alva #7: Matt Hensley #6: Danny Way #5: Eric Koston #4: Christian Hosoi #3: Rodney Mullen: Mind a freestyle, mind pedig a street irányzatban úttörő volt, ugyanis sok látványos trükk fűződik a…

A világ top 10 városa, ahol a legdrágább a kocsmás sör

A nagy melegben ki ne kívánna meg egy kellemes, hűs sört? Persze azért nem minden áron! Már itthon is lehet találkozni olyan helyekkel, ahol pofátlanul drágán árulják a mennyei mannát, vannak azonban olyan városok, ahol szinte aranyáron megy a folyékony kenyér! A top 10 legdrágább város vezetője egyértelműen a svájci hely, Lausanne, ahol egy 0.33-as sörért a vendéglátóhelyeken akár 5 ezer Forint feletti összeget is elkérhetnek! Persze ha berúgás a cél, akkor a szupermarketekben ugyanaz az ital pár Euróért megkapható. Hong Kong, Abu-Dzabi, Szingapúr, New York és Tel Aviv is felkerült a listára, meg persze sok egyéb európai város: itt a teljes…

Őrült és legendás szaltók válogatása: neked melyik a kedvenced?

A különböző szaltók több extrém sportban is ismert trükknek számítanak, melyeket nem csak a játékokban láthatunk. Sok gyakorlás kell hozzá mind BMX-szel, mind montival, sőt, bármivel, azonban vannak olyanok, akik ezt az amúgy is nehéz figurát tovább csavarják. A RideUK csapata összeállított egy válogatást, melybe a történelem 10 emlékezetesen brutális szaltós trükkje került be. A lista természetesen nem teljes, ugyanis az idők végezetéig lehetne bővíteni őrült figurákkal. A csapat kedvencei közé többek között olyan legendás riderek is bekerültek, mint Ryan Nyquist vagy Dave Mirra. Te kinek a videójával bővítenéd a válogatást?

The Game szerint ők minden idők 10 legjobb rappere!

Nagy port kavart a Billboard magazin listája arról, hogy szerintük hogy néz ki egy all-time top 10 rapper lista, hiszen pl. Tupac nem szerepelt köztük. Ahogy írtuk, több rapper is reagált a listára, és most Game is csatlakozott azokhoz, akik körberöhögték a felsorolást: amellett, hogy kiakadt Tupac és Ice Cube hiányán, saját top 10-et is megosztott instagramos követőivel. Azóta törölte, de így nézett ki minden idők 10 legjobb rapperének listája Game szerint: 1. 2pac & B.I.G2. Nas3. Rakim4. Eminem5. Jay-Z6. Ice Cube7. Snoop Dogg8. Andre 30009. Jadakiss10. Big L

Szomorú világ: ebben a tíz országban követik el a legtöbb öngyilkosságot

Szomorú világunkat nem csak háborúk és egyéb problémák sújtják, hanem az öngyilkosságok is, melyek száma sajnos nemhogy csökken, hanem növekszik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világon minden negyvenedik másodpercben valaki saját kezével vet véget életének, ami egy elképesztő adat! Bár a legtöbb öngyilkosság leginkább a szegényebb országokban gyakori, sok meglepő kivétel is van, ami azt mutatja, hogy nyugodtan beszélhetünk egy mindenkit érintő, globális problémáról. Általánosságban elmondható, hogy a férfiak körében háromszor gyakoribb az ilyen esetek száma mint a nőknél, a leggyakoribb módok pedig a mérgezés, akasztás és különböző lőfegyverekkel való halál. A 25-ös listában több meglepőt is találunk, pl….
Hirdetés

4 ausztrál település a 10 legélhetőbb város között

Gondolkodtál már valaha a kivándorláson valamilyen messzi országba? Ha nem félsz az erdőben, a tengerben és a városokban rád leselkedő állatoktól, na meg a távolság sem jelent gondot, akkor Ausztráliát neked találták ki! A The Economist Intelligence Unit’s Global Liveability Index minden évben összegyűjti a legélhetőbb városok nevét és azokat egy top 140-es listába rendezi. Bár Budapest idén sem szerepel a legjobb 10-ben, mégis rejt érdekességeket a felsorolás. Melbourne zsinórban 4. alkalommal nyeri meg a versenyt, maga mögé utasítva Bécset, több kanadai várost, úgy mint Vancouvert, Torontot és Calgary-t, meg persze 3 másik ausztrál várost is. Nem csoda, hogy Ausztrália…

Tony Parker legjobb megmozdulásai az idei szezonban

Az NBA 2013-2014-es szezonjában a legjobb 30 csapat méri össze erejét és a döntők előtt mindegyik 82 meccset játszik le. A nagyszabású bajnokságnak és a csapatoknak a világ minden tájáról vannak rajongói: 215 országban közvetítik 47 nyelven a világ legnépszerűbb kosaras összecsapásait. Hogy csak a legismertebbeket mondjuk, a bajnokságon olyan csapatok vesznek részt, mint a Boston Celtics, a Chicaco Bulls, a Los Angeles Lakers, a Miami Heat és persze a San Antonio Spurs. A felsorolás legutóbbi csapatát szeretnénk most kiemelni: a Spurs és talán a liga egyik legkiemelkedőbb, “géppuska lábú” játékosának szereplését vesszük most górcső alá. Alábbi videónkból kiderül, hogy…

Eminem új dala csúcsokat dönget

Már meghallgathattátok korábban nálunk Eminem új dalát a Berzerk-et, s a szám azóta nagyon odapirított a különböző zenei toplistákon. Ha a számokat nézzük, jelenleg közel van a 375 ezer számletöltéshez, s alig 4ezer hiányzik ahhoz, hogy utolérje 2010-es single-je, a “Not Afraid” debütálását. Az eddigi adatok és a rádiók lejátszási listája alapján biztosnak tűnik, hogy a legnagyobb listákon mindjárt a Top 10-ben kezdi majd meg a szereplést. Gratula!

Hirdetés
Hirdetés