Hirdetés

újítás

Meglepő lépés a Google-től: reklámblokkolót tesznek a Chrome-ba

Bár a Google legtöbb jövedelme továbbra is a hirdetésekből származik, a cégnél első hallásra igencsak meglepő döntést terveznek: a Wall Street Journal értesülései szerint arra készülnek, hogy reklámblokkolót építenek be a Chrome következő verziójába. Ezt a hírek szerint nem is kell majd külön aktiválni, hanem a telepítést követően azonnal szűrni fogja a weboldalakon megjelenő hirdetéseket. Így a Google nyilván jól jár, mert saját szolgáltatása felé tereli majd a reklámokból befolyó pénzeket, és persze a felhasználóknak sem kell más reklámblokkoló telepítésével bíbelődniük, vagy ezért fizetniük, ha a Chrome-ban már eleve lesz egy. De emellett talán azért is hasznos lehet ez a szolgáltatás, mert…
Hirdetés

Eltűnik a Lightning port a jövő iPhone-jairól

Az Apple újítási ötletei úgy érintették az iPhone-osokat mostanában, mint egy-egy hatalmas seggbe rúgás – és akkor még finoman fogalmaztunk. De mindenesetre tény, hogy a vállalat nem a legnépszerűbb intézkedéseit hozta meg az utóbbi hónapok során… és most ezek sorába jöhet még egy, ugyanis azt olvastuk, hogy az iPhone-okban 2012 óta használt Lightning csatlakozót is lecserélnék USB-C-re. Mint arra bizonyára te is emlékszel, az iPhone 7 megjelenése a jack aljzat eltűnését is jelentette az Apple legújabb telefonjairól, de a Lightning csatlakozó még ottmaradt a legújabb szériás iPhone készülékeken – ennek köszönhetően tölthetőek a telefonok és itt csatlakoztathatják a vezetékes fül- és fejhallgatókat az…

Már biztos: nem lesz több pucér csaj a Playboyban

Amikor először olvastuk ezt a hírt, nem hittünk a szemünknek. Hiszen a Playboy nemcsak minőségi cikkeivel, hanem szintén kiemelkedő és ízléses meztelen fotóival is a kedvencünkké vált. De a lapnál azt mondják, aki a jövőben pucér csajokat szeretne nézegetni, annak marad az internet – éppen emiatt, vagyis a pornó térhódítása miatt döntöttek a magazinnál a változtatás mellett. A Playboy 2016. márciusától újul meg, ezután nem lesz benne több teljesen pucér csaj. Persze szexi képeket, apró bikinis fotókat, vagy kezekkel takart ciciket és puncikat ezután is leközölnek majd, de valljuk be, ez azért nem lesz ugyanaz… A magazinnál 62 év után…

Ezekkel az újításokkal készül az Apple 2015-ben

Lassan vége 2014-nek, és bizony már a vállalatok is készülnek a jövő évre – sokszor nem is akármilyen újításokkal. Így van ez az Apple háza táján is, ahol telefonok, okosórák, alkalmazások, iPadek… nem is soroljuk tovább, mi minden tekintetében készülnek új dolgokkal 2015-re. A Businessinsider.com összeállításából kiderülnek a részletek, mi pedig most megosztjuk ezt veletek. Az Apple Watch megjelenését tavaszra várhatjuk. Így lehet majd vezérelni. Az okosórák miatt valószínűleg átrendezik majd az iStore-okat is. Jövőre nagyobb iPad megjelenése is várható, talán “iPad Pro” vagy “iPad Plus” néven. Jön a vékonyabb iPad Air 3. Az iPad Mini 4 jövő őszre várható,…

Mostantól így teheted még színesebbé a Facebook kommenteket

A különböző színes matricák eddig a Facebook Messengerben és az üzenetekben voltak elérhetőek, most viszont már a kommenteket is színesebbé teheted ezekkel, így szólva hozzá különböző eseményekhez, csoportok történéseihez vagy barátaid idővonalára kitett posztokhoz. A matricák a Facebook egyik mérnöke, Bob Baldwin szerint sokkal szórakoztatóbbá teszik a különféle posztokhoz írt kommenteket. “Könnyebben kimutathatjuk izgatottságunkat, vagy felvidíthatjuk barátunkat, ha rossz hírt osztott meg, de még számos dologra reagálhatunk ezekkel a matricákkal” – mondta a szakember. Ami a színes kis ikonokat illeti, az alap matricák mellett folyamatosan bővülő kínálatból tölthetünk le újabbakat -egyelőre ingyenesen, de később elképzelhető, hogy ebben is vásárolhatunk majd…

BMX dirt verseny csavarral: párokban folyik a verseny!

A dirt az egyik legkedveltebb BMX-es versenyfajta: az épített dombokon a versenyzők a levegőben mutatják be a trükkjeiket, melyekkel megpróbálják lenyűgözni a szűrit, na meg persze a nézőket. A futamokban általában mindenki külön indul, de vannak ritka esetek, amikor egymás után rajtolnak a versenyzők, de ebben az esetben is csupán a trükkök nehézségi szintje a mérvadó. A megszokásokkal ellentétben egy formabontó versenytípust találtak ki, melyben azonnal versenyt is rendeztek: a új versenyszámban ötvözték a BMX cross és dirt egyes elemeit, melyből megszületett az újdonság. A dirt pályán a crosshoz hasonlóan rajtgépből startol 2 versenyző, akik a sessionön fej-fej mellett haladva…

Alakítsd át a szobád képernyővé! – a Microsoft újítása

Forradalmi újdonsággal rukkolt elő a Microsoft, IllumiRoom néven. Az egyelőre csak koncepció fázisában lévő projekt teljesen megújíthatja a hagyományos konzoljátékok designját. Az IllumiRoomnak köszönhetően ugyanis nem csak TV képernyőnkön élvezhetjük aktuális kedvenc játékunkat, ez az eszköz kitágítja látóterünket a szobánk egész falára! Eddig csak egy hagyományos projektoros kivetítésről beszélhetnénk, ám a különlegesség, hogy hála a Kinectnek, az IllumiRoom felméri szobánk berendezéseit, így a terepviszonyokhoz alkalmazkodva élvezhetjük az adott játék különböző effektjeit. Szeretnéd ezt látni működés közben? Hát tessék!
Hirdetés

Zsebnyi méretű, 1080p felbontású játékkonzol potom pénzért!

Rohanó világunkban mit meg nem adnánk egy olyan konzolért, ami elfér a zsebünkben, mindig velünk lehet, de mégis 1080p-ben játszhatunk vele bármelyik nagy felbontású televízión… Szerencsére elérkezett az idő, mikor egy cég a hagyományos konzolokat összekicsinyítette zsebnyi méretűvé. Az Android rendszerrel működő játékkonzol a GameStick nevet kapta. Maguknak a játékoknak a futtatásáért szolgáló felület mindössze egy USB stick nagyságú, ezt kell behelyeznünk a zsebünkben is elférő kontrollerébe. HDMI csatlakozónkkal a TV-hez kapcsolva az eszközt már indulhat is a móka! Mindez néhány hónapon belül 15.000 forintos árért lesz majd kapható. A projektről bővebben az alanti linken olvashattok, a videóban pedig meg…

A Myspace feltámad sírjából – Justin Timberlake segít!

Az évekkel ezelőtt tüzes sikernek örvendő közösségi oldal, a Myspace most megpróbál feltámadni halotti sírjából és ebben az énekes, majd később színész Justin Timberlake is a segítségükre van. 2011-ben ugyanis nagy összeggel szállt be a honlap friss projektjébe, miszerint teljesen megújítják oldalukat. Az újítás bizonyítékául szolgál az alábbi videó is, és ezt látva be kell vallanunk, hogy a Myspace egy nagyon is ígéretes közösségi site-nak indul, elsősorban zenészeknek, de szinte ugyanúgy az egyszerű magánembereknek is. A videó megnézése előtt előrevetítjük, hogy a Myspace 2.0 kialakításra valahol a Facebook és az Instagram között keresendő, ami mindenképpen egy pozitívum. Nekünk nagyon is…

Hirdetés
Hirdetés