usb

Íme a tökéletes USB-adapter, ami szinte beleolvad a MacBookodba

Az Apple nemrég egész sokat fejlesztett vezeték nélküli kiegészítőin, azonban nem minden használható ilyen módon és néha jól jönnek az USB-portok. Sajnos a legutóbbi MacBook modellek ilyen téren nem mondhatóak túlzottan felhasználóbarátnak, azonban a Satechi megmentheti a helyzetet! A Type-C USB 3.0 három az egyben kombó adapter egy tökéletes USB-kiegészítő, ami szinte beleolvad a MacBookodba és hasznossága mellett rengeteg mindennel kompatibilis. A három darab USB 3.0 Type-A porton kívül ugyanis SD és microSD kártyákat is tud olvasni, ráadásul az ára is baráti: 35$-ért (10.000 forintért) lehet megrendelni a netről. Három különböző színben lehet kapni és nem fog feltűnni, hogy nem…
Hirdetés

5 dolog, amit az Apple nem mondott el az új MacBookról

Az Apple nemcsak okosóráját mutatta be hétfőn, hanem új MacBook termékvonalát is. A MacBookok legújabb változatával kapcsolatban sokszor elhangzott, hogy vékonyabb lesz a korábbi MacBook Air-modelleknél – 13,1 milliméteres a legvastagabb részeken is -, és azt is tudtuk, hogy tömege az egy kilogrammot sem éri el, illetve, hogy kilenc órán át működhet egyetlen feltöltéssel. Változtattak a billentyűzet mechanikáján, és megújult az érintőpad is. Van viszont pár olyan részlet, amiről nem beszéltek az új MacBook kapcsán. Ezeket gyűjtötte csokorba a Mashable.com – lássuk is az elhallgatott részleteket! Az új MacBook nem 720p-s felbontású FaceTime HD kamerát kapott, hanem még a 480p-set,…

Ezzel a szerkezettel pornónézés közben töltheted a telefonodat

A felnőtt tartalmak széles tárházát tartalmazó Pornhub oldal egy frappáns ötlettel állt elő. A “wankband” egy olyan csuklóra illeszthető szerkezet, melyben egy kis fel-le mozgó alkatrész képes áramot generálni és mint tudjuk, ez mozgás a videók nézése közben elég intenzíven történik. A kijelzőn látszik, hogy milyen töltöttséget ért el a kis aksi, melyhez bármilyen eszközt csatlakoztathatunk USB-n keresztül, ha szükség van egy kis plusz kakaóra. Ugyan a videó szerint uniszex termékről van szó, mi úgy érezzük, hogy a férfiak körében több lehetősége van a dolognak. Még piacra nem került ki, tesztelés alatt van, az oldal várja a jelentkezőket, akik kipróbálnák…

Kiderült, hogy az e-cigi is káros lehet – a számítógépedre!

Ilyen ez a mai világ – próbálod védeni a tüdődet, erre meg a számítógéped szed össze valami csúnya dolgot. Legalábbis ez derült ki egy Redditen leírt történetből, ahol egy elektromos cigi tulajdonosa járt pórul a vásárolt termékkel. A készüléket nem csak fali csatlakozón át, hanem a gép USB-portján is lehet tölteni, csak ezzel ugye adatkapcsolat is létrejön a géppel. Ezt használta ki történetünk hősének e-cigije, ami egy nem túl megbízható, kínai termék volt, és amiről egy malware került a gépére. A Trend Micro szakértője szerint a történet teljesen hihető, mivel volt már olyanra is példa, hogy egy digitális képkeret telepítő…

Ezek a világ leghasznosabb találmányai – mindet szeretnénk!

Gyakran olvasunk az interneten bizarr és különös találmányokról, de úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy mutassunk nektek pár olyan újítást, amiknek az elterjedését ujjongva vennénk tudomásul – főleg a napelemmel működő töltőnek és az összegubancolhatatlan fülhallgatónak örülnénk. És ti? Konnektor, ami világít a sötétben. Újrahasznosításra sarkall a “buszjegyet műanyag palackért” kezdeményezés. Mi nagyon bírjuk. Kilötyögésvédelem. USB-ről tölthető elemek – zseniális! Ahogy ez a napelemmel működő telefontöltő is. De akár hideg vagy meleg italokkal is tölthetjük a telefonunkat, éljen a jeges kóla! Ez a kis kütyü a kulcson az okostelefonunkkal kommunikál, így nincs többé félórás keresgélés, mert rögtön megmondja, hol hagytuk…

Zseniális kínai merevlemez-átverés: 500 giga pár dollárért

Az Awescience-en találtuk ezt a nem mai, de remek történetet: a cikk írójának haverja Oroszországban dolgozik számítástechnikai szervízben, és az egyik nap bevittek hozzá egy 500 gigás, nagyon olcsón, a kínai határ mellett vásárolt külső merevlemezt, mondván, hogy elég furcsán viselkedik. Akárhányszor valami filmet tesz rá a tulajdonosa, amikor azt le akarja játszani, csak az utolsó pár percet tudja megnézni. Persze a szervízben már találkoztak ilyennel, és természetesen a vinyót felnyitva ott lapult a zseniális turpisság: igazából csak egy 128 megás pendrive volt benne, ami “loopolt módban” működött, vagyis akárhányszor megtelt, az újonnan másolandó anyaggal felülírta a korábban rajta lévő…

Itt az iPhone töltős kulcstartó

Ma sem keltünk fel hiába! Végre megvásárolható a Bluelounge jóvoltából, a Kii elnevezésű iPhone-töltő. Ezzel a kulcstartónak is használható kütyüvel, az USB porton keresztül tölthetjük fel okostelefonunkat, illetve iPadünket. Kétféle színben illetve kiszerelésben kapható a szerkezet, a lighting csatlakozással az iPad Minik és az iPhone 5-ös telók aksijaiba lehelhetünk új életet, míg a másikkal az iPadeket, a 3-as, a 4-es illetve 4S-es készülékeinket tölthetjük fel. A termék ára elég húzós, mert még a régi telókhoz használható adapter “csak” 20 euróba kerül (közel 6000 forint), addig az új Apple termékekhez kompatibilis töltő már 40 euróért (kb. 12 000 forintért) vásárolható meg….
Hirdetés

Légy környezetbarát! A letéphetős pendrive!

Zseniális ötlettel állt elő a Gigs2Go nevű cég. Olyan pendriveokat készítettek, amelyek borítása újrahasznosított papírból készült. Ez magában már nagyon jó dolog, de ezt fokozni tudták azzal, hogy egy hitelkártya nagyságú lapra három pendriveot tettek. A lap hasonlít az utcákon látható hirdetéses cetlikre. Ha pendrivera van szükséged csak előveszed, és letéped az egyik fülét. Ha akarsz még filctollal is ráírhatsz, mivel papír! Nekünk nagyon tetszik, de sajnos egyelőre még nem lehet kapni!

USB-s csúzli az Angry Birs-höz!

Lehet, hogy vannak sokan, akiknek már régen elegük van a mérges madarak és disznók harcából, de ez nem sokat változtat az Angry Birds szinte töretlen sikerén. A világ egyik legnépszerűbb játékával ma is naponta összesen több mint 5 millió órát (!) töltenek el a júzerek. Ilyen mértékű elkötelezettség mellett lassan sporttá nyilvánítható. Ha letapadunk az érintőképernyőről és átnyergelünk Simon Fords útmutatója alapján elkészíthető USB csúzlira, akkor már nem is leszünk ettől olyan távol. Az Angry Birdsben ugye egy csúzli segítségével katapultáljuk a falbontó pufók madarakat a malacok főhadiszállásai ellen. Imitálni ugyan lehet velük, de sem a Wii, sem a Kinect nem kontrollerek nem alkalmasak egy csúzli…

Hirdetés
Hirdetés