üzletember

Aprópénzzel fizette ki BMW-je első részletét egy kínai férfi

Egy, a kereskedelemben dolgozó kínai üzletember nemrég vásárolt magának egy új BMW-t, aminek az ára arrafelé se olcsó – a férfi kb. 15.8 millió forintnak megfelelő jüant fizet érte. Nem is ez az érdekes a dologban, hanem az, hogy az első részletet, 2.8 millió forintnyi jüant aprópénzzel fizette ki. Nagyon apróval. Az üzletember által átadott 5 maósok nagyjából húszforintosoknak felelnek meg, szóval ezekből elég sok kellett a milliós tételhez – a férfi csak a pénz egy részét tudta magával vinni az autókereskedésbe, a maradék 10 doboznyi apróért be kellett ugrania a kereskedés dolgozóinak. Csak őket sajnáljuk egyébként a történetben, ugyanis…
Hirdetés

Őszinte fotósorozat: ilyen a japán üzletemberek élete

A Boredpanda szerint tragikomikus, szerintünk viszont inkább kendőzetlenül őszinte képet fest a japán üzletemberek mindennapjairól David Tesinsky. A fiatal férfi akkor lőtte a következő képeket, amikor Japánban járt, és bizony nem tudta nem észrevenni az utcán szellemként járkáló, gyakran a földön vagy a Mekiben is elalvó üzletembereket. Fotósorozatát a Kraftwerk zenekar The Man-Machine című száma után nevezte el, mert úgy érzi, a japán üzletemberek sokban hasonlítanak a robotokra: napi 14 órát dolgoznak (legalább), majd késő estig iszogatnak a kollégákkal, a főnökkel vagy az ügyfelekkel. Hajnal 2 körül esnek be az ágyba, ahonnan sokszor szó szerint egy-két óra alvás után fel…

Gazdagabb, mint Dan Bilzerian, és ízlésesebb is az Instagram 49 éves sztárja

Nem csak úgy lehet megmutatni a világnak, hogy valaki milyen fényűzően él, mint ahogy azt például Dan Bilzerian teszi – vannak erre kevésbé botrányos lehetőségek is, persze a közösségi médiában (még szép, hogy ott). Egy olasz üzletember, a becslések szerint 500 millió dolláros vagyonnal rendelkező Gianluca Vacchi például rendszeresen enged bepillantást az életébe 9.2 millió Instagram követőjének, de a fotókon – meztelen csajok és fegyverek helyett – leginkább őt magát láthatjuk. Vagyona és irigylésre méltó státusza mellett testére is büszke lehet: szépen kigyúrta magát. Emellett úgy ki van varrva, mint egy orosz fegyenc. A 49 éves üzletember – érdekességképpen megjegyeznénk,…

Ezért ajándékozza el 44 millió forintot érő házát ez a férfi

Bizony, jól értetted a címben foglaltakat: egy dúsgazdag vállalkozó, Marco Robinson tényleg elajándékozza egyik házát, ami forintra átszámítva majdnem 44 milliót ér. Az üzletembernek viszont egyrészt marad még kb. 150 ingatlanja világszerte, másrészt nem jár rosszul a dologgal, ugyanis a Channel 4 tévécsatornával készít műsort arról, hogy végül kié lesz a három hálószobás, rendezett otthon. A dokumentumműsor hat hétig fog tartani, és Marco Robinson azt mondja, nagyon várja a jelentkezőket, illetve azt, hogy kiderüljön, ki a legérdemesebb a ház megnyerésére. Persze sokak szerint az egész csak egy ügyes médiahack, de Robinson szerint ő tényleg segíteni akar, hiszen ő is elég…

Hallottál már a kegyetlen sorozatgyilkosról, Todd Kohlheppről?

Amikor a 31 éves Kala Brownt november elején megtalálták egy hatalmas fém tárolókonténerben, nyakán és bokájánál láncra verve, a Spartanburg megyei seriff, Chuck Wright azt a költői kérdést tette fel, hogy vajon milyen ember képes ilyet tenni egy másik emberi lénnyel. Nos, egy olyan, akiről korábban senki sem feltételezte volna. Todd Kohlhepp elismert üzletemberként dél-karolinai ingatlanokkal foglalkozott, és egyszer viccelődve háborúhoz hasonlította az ingatlanbizniszt. A jó eredményekre hajtott, természetesen, és az élet más területein is hajszolta az izgalmakat. Pilótajogosítványt is szerzett, és gyakran viccelődött disznóságokkal (munkahelyén is többen tudták róla, hogy nap közben pornót néz). Nos, Kohlhepp mégis képbe került a…

Nem adták át a lefoglalt helyet a mozgássérült nőnek

Ha egy utasokkal telezsúfolt vonaton utazunk, és találunk két helyet, akkor a legtöbben boldogan elfoglalnánk. De ha jönne valaki, mondjuk egy mozgássérült nő, aki azt állítja, hogy lefoglalta a helyeket, és legyünk szívesek átadni, akkor az a minimum, hogy ezt megtennénk. Vagy talán kérnie sem kellene, és foglalását sem kellene bizonygatnia, mert magunktól átadnánk a helyet neki. Nem? Hát, egyeseknek ez nem ilyen magától értetődő. Legalábbis egy 43 éves brit nő, Cat Lee Facebook posztja alapján ezt mondhatjuk. A hölgy egyik nap a Virgin East Coast vasúttársaság egyik szerelvényére foglalt két helyet (mert mindig kísérővel utazik), és a londoni King’s Cross…

Ő a világ leggazdagabb embere, de talán még a nevét se hallottad

Egy ideje már nem Bill Gates a világ leggazdagabb embere, de (még) nem is Mark Zuckerberg, sőt, nem is valami arab vagy orosz milliárdos, hanem egy szimpatikusnak látszó spanyol bácsi, Amancio Ortega. Ugye, hogy nem ismerős a neve? Mindjárt bemutatjuk őt néhány mondatban, a Twentytwowords.com összeállítása nyomán. Amancio Ortega egy spanyol üzletember, a Zara márka alapítója. Így már tudod mihez kötni, ugye? 80 éves, és vagyona dollármilliárdokban számolva majdnem ugyanennyit tesz ki. De legyünk pontosak: becslések szerint 79.5 milliárd dollárja van. Második feleségével, Florával 2001 óta házasok. Első felesége, Roslia Mera 69 évesen halt meg, ő volt akkortájt a leggazdagabb asszony Spanyolországban. Mera…
Hirdetés

14 éves fiú utasított vissza egy 30 millió dolláros üzleti ajánlatot

A RecMed vállalat elsősegély-automatái elsősorban vidámparkoknak és stadionoknak a területén található meg jelenleg. A hír önmagában persze nem túl érdekfeszítő, de ha eláruljuk a tulajdonosáról, hogy egy 14 éves fiú, akkor azért már néhányan felkapják a fejüket. Ráadásul a történethez tartozik, hogy Taylor Rosenthal, a fiatal üzletember találta fel a masinát, és miután egyre több helyen érdeklődtek utána, a cégért 30 millió dollárt kínáltak. Ám a fiúnak vagy jó tanácsadói, vagy már fiatalon jó érzéke van hozzá, mindenesetre visszautasította a sokak számára visszautasíthatatlannak tűnő összeget. Így továbbra is ő irányítja az egyre nagyobb vállalkozást, hogy bárki hozzájusson az elsősegély-felszereléshez, ha…

7 éves kislány kapta meg a világ legdrágább gyémántját

Nem lehet elég korán kezdeni – ezt vallja egy hongkongi milliárdos, Joseph Lau is. Bár azt nem tudjuk, hogy kislánya üzleti érzékét, vagy szépérzékét szerette volna tovább formálni, de az tény, hogy egy 48 millió dollár értékű gyémánttal lepte meg 7 éves csemetéjét. A kő egy ritkaságnak számító, 12.03 karátos dél-afrikai kék gyémánt, amit át is nevezett, kislánya után “Blue Moon of Josephine”, vagyis Josephine kék holdja lett a drágakő neve. Ez a legmagasabb áron elkelt gyémánt az eddigiek közül, formát és színt is figyelembe véve, legalábbis az aukciót bonyolító Sothesby’s vállalat szerint, illetve egyik illetékesük azt mondta, ő még…

Ez a 11 éves fiú többet keres egy héten, mint szüleid egy hónap alatt!

Ha a szüleid az átlagfizetésnél kicsit jobban keresnek, még akkor is többet visz haza kettejük havi fizetésénél egy brit fiú, ráadásul ő egy hét alatt. Henry Patterson még csak 11 éves, de máris a kisujjában van az, hogyan lehet jó ötletekkel vagyonokat kaszálni. Csak 7 éves volt, amikor trágyával kezdett kereskedni, de valami kellemesebbre váltott: cuccokat vett adományboltokban és egyéb jótékonysági üzletekben, és ezeket adta el az eBay-en. A kissrác manapság már az édesség-bizniszben utazik, ami olyan jól megy neki, hogy nemcsak online árul, hanem saját teázót is nyitott, ahol kaphatók kedvenc cukorkái. Úgy tudjuk, cége 70 cég termékeit forgalmazza,…

Hirdetés
Hirdetés