vége

Óriási félmeztelen tetkót csináltatott a csajáról, aki nem sokkal ezután szakított vele

A hét, de inkább a hónap vagy az év lúzere az a bizonyos Malakye Brooks, akivel a címben foglalt dolgok történtek. A srác a barátaival nyaralt Ibizán, amikor a pillanat hevében úgy érezte, tök jó ötlet lenne egy tetkót csináltatni. Ha valaki így tetováltat, az az esetek nagy többségében már alapjában véve rosszul szokott elsülni, hát még ha aktuális párjával kapcsolatos mintát választ. Emberünk is így tett, talán mert azt gondolta, ez a csaj örökre vele marad. Magára varratta hát a lány félmeztelen képét: Egy a nyaraláson még menőnek számított, de most már nagyon bánja – főleg, mert a csaj…
Hirdetés

“Inkább a halál, mint még egy munkanap itt” – mondta ez a robot, majd vízbe fojtotta magát

Sokan aggódnak, hogy a gépek egyre inkább átveszik tőlünk a hétköznapi teendőket, sőt, a munkánkat is “lenyúlják”, de hát nagyon úgy fest, hogy nem mindegyik akarja ezt. Egy Knightscope K5-ös modell például inkább “vízbe fojtotta magát”, mint hogy még egy unalmas munkanapot kelljen eltöltenie egy Washington DC-ben lévő irodaépület biztonságára vigyázva. Voltak, akik sajnálták a szerkentyűt, mások viszont azon ironizáltak, hogy – idézzük – “repülő autókat ígértek nekünk, de öngyilkos robotokat kaptunk”. It's a fun day here at @gmmb. The super high-tech security robot at our office complex has had a mishap. pic.twitter.com/nhRshrJA9w — Greg Pinelo (@gregpinelo) 2017. július 17….

Ilyen az, ha egy MMA-s meccs vesztese nem nyugszik bele a vereségbe

Láttunk és hallottunk már különféle sportmérkőzéseken történt szabályszegésekről és sportszerűtlen viselkedésről, de olyasmiről, mint amit a következő MMA-s meccsen az egyik fél művelt, még sosem. Az esetről videó is készült, nézd csak meg: a magasabb srác kiüti az alacsonyabbat, aki viszont nem tud belenyugodni a vereségébe, és az eredményhirdetésnél egy teljesen váratlan ütéssel rendesen padlóra küldi a győztest. Nem tudjuk, ezután mi történt a vesztessel, de van egy olyan sanda gyanúnk, hogy szigorú büntetés, illetve egy “kis időre szóló” eltiltás várt rá. Forrás: Dudecomedy.com

Tényleg ufó miatt állította le a NASA a live streamet?

Egyesek szerint ufók nem léteznek, mások viszont biztosak abban, hogy nagyon is, sőt, közelebb vannak, mint gondolnánk. Megint mások ezt is továbbgondolják – ők abban hisznek, hogy a NASA nemcsak hogy tud ezeknek a földönkívülieknek a létezéséről, hanem igyekeznek titokban tartani rendszeres látogatásaikat is. Nos, utóbbiak táborát erősíti egy bizonyos Streetcap1 nevű vlogger is, aki képes órákig a NASA live streamjét bámulni, hogy hátha a világűrben megpillant valamit, ami igazolja nézeteit. És most tényleg ki is szúrt valamit: “azonosítatlan repülő tárgy a bal oldalon, ami a Nap fénye miatt ragyog ennyire. A NASA ezután gyorsan szétkapcsolta az élő adást, így ez a dolog elég…

Egyszerű Facebook-játék, ami miatt törölhetnek az új barátaid

Biztosan te is számtalanszor láttál már olyat, hogy amikor fontos esemény történik valakivel, például új párkapcsolatot vállal fel, eljegyzést ünnepel, házasodik vagy gyermeke születik, és azt megosztja a világgal Facebookon is, azt rengetegen kommentelik. Na, épp ezeken az eseményeken alapul az az egyszerű facebookos játék, vagy inkább baromkodás, amire a TheLadBible egyik friss cikke hívta fel a figyelmünket: a dolog lényege, hogy ha észreveszed a hírfolyamban, hogy egy ismerősödnek új ismerőse lett, azt lájkold és fűzz hozzá valami megjegyzést. Nem nagy dolog, de gondolj csak bele, mi minden múlhat a kommenteken. A LadBible-ön azt írják, könnyen előfordulhat, hogy a túl lelkes,…

Hetek kérdése, és nem készül több videokazetta a világon!

Ha nagy szavakat akarnánk használni, azt is mondhatnánk, hogy egy korszak ért véget az emberiség – vagy legalábbis a film és a technika – történetében, ugyanis a brit Metro online kiadása a Nikkei nevű japán lapra hivatkozva azt írja, hogy az utolsó olyan gyárban is le fognak állni ezeknek a készítésével, ahol még videokazetták készülnek. A gyár Japánban található, ahol az emberek nagy részének egyébként még mindig van otthon videomagnója, és a VHS-kazetták iránt is nagyobb a kereslet, mint Európában. Ezért hát őket még nálunk is jobban meglephette a gyártó cég döntése, amit egyébként azzal indokoltak, hogy az alapanyagok drágák,…

Szakított a híres YouTube videós pár, mi lesz a csatornájukkal?

Jesse Wellens és Jeana Smith hét éve alapították a BFvsGF nevű YouTube csatornát, aminek mára közel 9 millió feliratkozója és számtalan lelkes rajongója lett. A videós pár – mindketten 33 évesek – viszont nem bírja tovább elviselni a vitákat és egyéb nehézségeket, ezért úgy döntöttek, “szünetet tartanak” kapcsolatukban, de mindenki tudja, hogy ez mit jelent – főleg, mert teljesen más terveik vannak: Jesse New York City-be megy, ahol az örökbe adott kislányát szeretné megtalálni, Jeana viszont Philadelphiában marad. A pár okkal érezheti úgy, hogy a döntésüket még csak-csak meghozták valahogy, de ennél sokkal nehezebb elmondani követőiknek ezt az egészet. A következő, 10 perces, igencsak…
Hirdetés

Változások az Instagramon: elmondjuk, kik szívhatják meg, és miért

Nem is olyan régen egy vállalkozó ismerősömmel beszélgettem arról, mennyire megváltozott a Facebook a kezdetekhez képest. Azt mondta, neki – mármint a cége oldalának – egyre több pénzt kell arra költenie, hogy hirdetései megjelenhessenek a kiválasztott célcsoport tagjainak hírfolyamában. Enélkül pedig teljesen lehetetlen bármit is elérni. Erre mondtam neki azt, hogy az Instagram viszont tök más, mert ott nem ez a rendszer. Vagyis nem ez volt a rendszer. Most ugyanis – az Instagramot tulajdonló Facebookhoz hasonlóan – ott is megváltozott a hírfolyam algoritmusa: a posztok nem kronológiai sorrendben jelennek meg, hanem aszerint, hogy milyen valószínűség szerint fog neked bejönni egy-egy…

Mindenki nyugodjon le, nem az a George Martin hunyt el!

Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik Sir George Martin (a Beatles ötödik tagjaként emlegetett producer, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy a legendás zenekar világ hírű lett – a szerk.) halálhírét olvasva a szívünkhöz kaptunk. Mert hogy első pillantásra azt hittük, a Trónok harca írója, George R. R. Martin hagyott itt minket, meg a még be nem fejezett Game of Thrones-t. És persze, nagyon sajnáljuk szegény George Martint, de egyben meg is könnyebbültünk, hogy egyik kedvenc könyv- és televíziós sorozatunk kaphat lezárást. De ne szaporítsuk tovább a szót, jöjjenek a Twitterezők üzenetei, amiket átfutva te is érezheted az első sokkot:mindenki azt…

Itt a vége: a Windows Phone halott

A Nokia és a Microsoft összesen 110 millió Windows Phone-t adott el eddig, ami akár egy szép szám is lehetne. Akkor, ha nem tudnánk, hogy az androidos és iOs-es készülékekből összesen több mint 4.5 milliárdot (!) értékesítettek már. Ha pedig csak az elmúlt negyedév adatait nézzük, amikor 4.5 millió új Windows Phone talált gazdára világszerte, ami mindössze 1.1 százaléka a megvásárolt új (gyors fejszámolás: úgy 400 millió) okostelefonoknak, nos, kijelenthetjük: a Windows Phone már tényleg a kutyának sem kell, és sokak szerint ideje temetni. Biztosak vagyunk abban, hogy a Windows fog még próbálkozni az okostelefonok piacán, de így, ebben a…

Hirdetés
Hirdetés