vérrög

Suge Knight ismét kórházba került

Suge Knightnak börtönben kellene ülnie, mert 2015-ben elgázolt valakit, amiről videofelvétel is készült. Azonban a hűvösről rendszeresen ki kell őt hozni, mert kórházi kezelést kell kapnia a nála időről időre fellépő vérrögképződés miatt. Most is éppen ez történt, emiatt kezelik éppen a USC Medical Centerben. Suge jó ideje magánzárkában tölti mindennapjait, és – mint korábban elmondta – nem fogadhat látogatókat, nem is telefonálhat, még az anyjával sem beszélhet. Ez pedig rossz hatással van egészségügyi állapotára. Forrás: TMZ.com
Hirdetés

Csak óvatosan a heves szerelemmel, kiszívott nyak okozta egy fiú halálát

A 17 éves, mexikóvárosi Julio Macias Gonzalez egy kicsit hevesebben volt együtt 24 éves barátnőjével, aminek a végeredménye egy szépen kiszívott nyak lett. Ebben még nincs semmi meglepő, gyakran előfordul, van, aki még büszke is rá. Pedig mint kiderült, ez nem kevés veszélyt rejt, ez esetben konkrétan a fiú halálát okozta. A heveskedés ugyanis vérrögöt okozott, ami eljutott Julio agyába. A kiérkező mentők nem tudták már megmenteni az életét, a fiú belehalt a stroke-ba. A szülők a lányt hibáztatják a történtekért, aki az eset után eltűnt. A jelek szerint nem árt óvatosnak lenni a kiszívott nyakkal, 2011-ben is okozott már…

A skater, aki túlélt egy agyi vérrögöt: Kilian újra deszkára állt

A profi sportolók élete nem egyszerű: edzés, felkészülés, utazgatás, versenyzés. Nem egy egyszerű vállalkozás, ugyanis mindemellett még igen veszélyes is a “munkájuk”. Van azonban, hogy nem a sport miatt történik tragédia. Ugyan a leggyakoribb sérülések között egy-egy zúzódás, törés vagy szakadás szerepel, van, hogy jóval komolyabb eredménye van egy esésnek. Előfordul olyan, amikor egy külső tényező miatt éppen sport közben történik valami súlyos. Kilian Heuberger egy tehetséges német skater, akire figyelnek az égből. Egy márciusi napon barátai figyeltek fel arra, hogy tekintete ködössé vált, mintha be lenne drogozva. Deszkázás közben egyszer csak megszédült, rosszul lett és kómába esett. Kiderült, hogy…

Kórházba került a Mumford & Sons basszusgitárosa

Éjszaka kórházba szállították az angol folk/rock banda, a Mumford & Sons basszerját, Ted Dwane-t. A sürgősségi osztályon elvégzett vizsgálatok után kiderült, hogy a zenésznek vérrög keletkezett az agyában. A zenekar sajtósa elmondta, hogy a basszusgitáros már napok óta rosszul érezte magát és a diagnózis felállításából az következik, hogy lehet műtétre is szükség lesz. Az együttes a következő három koncertjét lemondta.

Hirdetés
Hirdetés