víz alatt

Hamarosan víz alatti étteremben vacsorázhatunk Norvégiában

Sok különleges étterem van a világon és persze Európában is, de kontinensünkön eddig nem volt lehetőség egy jó kis víz alatti vacsora elfogyasztására. Ha a Snøhetta vállalat terveit sikeresen kivitelezik, ez hamarosan megváltozik, és csak Norvégia déli részéig kell majd utaznunk, hogy különleges helyen ehessünk egy jót. A kis faluba, Bålyba tervezett hely úgy néz ki kívülről, mint egy betontömb, de persze belül teljesen más látvány fogad majd. A háromszintű építmény kb. 11 méter széles és 100 férőhelyes lesz. Közvetlenül a tengerfenéken fekszik majd, öt méterrel a vízfelszín alatt, az akrilablakok természetesen a tengerre nyújtanak kilátást. Az Under nyitásáig azért…
Hirdetés

A gördeszkázás valódi mélységei, avagy akciók a víz alatt

A nem szokványos, különleges és nem mindennapi parkok és utcai sportok mindig is a kedvünkre voltak. Amikor már azt gondolnánk, hogy mindent láttunk, mindig találkozunk egy furcsa, merőben újszerű megoldással. A gördeszkázás egy felszíni sport, nem csodáljuk, hogy eddig a szárazföldön kívül nem is láthattunk nagyon videókat. A Pro Dive mauritius csapata egy hatalmas fordulattal szó szerint alászállt a deszkázás mélységeibe és víz alatti kalandokra vállalkoztak. Ugyan először voltak kétségeink, a videó előrehaladtával már király mozdulat is befigyelt azért. Szórakoztató, meg kell hagyni, de szerintünk nem igazán lesz belőle divat! When the homie says he has an underground spot for…

Így néz ki a víz alatti múzeum a Kanári-szigetek partjainál

2016 decemberében nyílik majd meg a Museo Atlantico, Európa első víz alatti múzeuma, és nemrég elkezdődött a kiállítási tárgyak telepítése is az óceánfenékre. A múzeum ugyanis 12 méteres mélységben található a Kanári-szigetek partjainál, Lanzarote közelében. Elsősorban búvároknak találták ki, de különleges hajókból is megtekinthető a különleges kiállítás, melynek egy részét ti is megnézhetitek most:

Videó: saját magára lőtt a víz alatt ez a tudós egy tudományos kísérlet kedvéért

Eddig több mint 400 ezren voltak kíváncsiak a YouTube-on arra a videóra, amiben a Shockmansion által csak őrült tudósnak titulált Andreas Wohl önszántából áll bele egy úszómedencébe, hogy elsüssön egy puskát a víz alatt – igen, saját magára célozva. Védőpajzsa nem volt más, csak a fizika, és nem bízhatott semmi egyébben, csak a tudományban és az ismereteiben. “Életemet és véremet a tudományért” – akár ezt is mondhatta volna… Hogy mégis hogyan végződött a kísérlet? Nem áruljuk el, nézd meg inkább a saját szemeddel. A kommentelők közül van, aki egyszerűen tátott szájjal nézte a dolgot, de olyan is, aki arra hívja…

Szétmarja a rozsda az egykori luxushajót: fotók a Costa Concordia belsejéből

Te is biztosan emlékszel a Costa Concordia tragédiájára: a luxushajó túl közel úszott az olasz partokhoz, Giglio szigetének közelében, amikor sziklának ütközött és elsüllyedt. A 4200 utasból 32 ember halt meg, többen megsebesültek. A hajó hosszas előkészítő munkálatok után kiemelték hullámsírjából, majd végül 2014. július 23-án vontatták el Genova felé. A helyiek örültek neki, hogy a hajót elviszik végre, mert folyamatosan a tragédiára és a halottakra emlékeztette őket. A hajó történetének viszont még mindig nincs vége: a roncsban járt egy Jonathan Danko Kielkowski nevű fotós, aki Christoph Schaden nevű szerzőtársával nemrég jelentette meg a Concordia című könyvét. Ebben mutatják meg…

Egy úszómedencében sétálhatsz a víz alatt

Leandro Erlich varázslatos szobájába lépve olyan érzése van az embernek, mintha egy medencében sétálna. Az argentin művész munkája része az állandó kiállításnak a japán Kanazawában lévő 21. Századi Művészeti Múzeumnak. A víz alatti érzés illúzióját egy egyedi mennyezet adja, amelynek tetején két vastag üveglap között 10 centiméteres vízréteg van. A lenyűgöző dizájn nyújtja a fodrozódó hangulatot, amitől a benn lévő és a felülről szemlélő is úgy látja, mintha egy medence közepén lenne, illetve arra tekintene le. A hatást persze fokozza a medence falával megegyező oldalú helyiség, valamint a kialakítás is. Forrás: sobadsogood.com

Közel három percig rappel víz alatt az ír zenész

Nyilván valamivel felszínre kell törni ahhoz, hogy felfigyeljenek egy előadóra, ezért is dönthetett úgy az alábbi klipben látható ír rapper, hogy ha nem is a felszínre tör, de legalábbis különleges klipjével felhívja magára a figyelmet. Kojaque a Midnight Flower című számát ugyanis a víz alatt adta elő. A zenei részt persze nem ott vették fel, de a klip a levegő nélkül hosszú időnek számító 3 percig tart, így az eseménydúsnak egyébként nem mondható klip vége felé azért már nehezebben is ment a színészi alakítás. Forrás: shockmansion.com
Hirdetés

Akarsz egy igazán látványos, csillagszórós trükköt látni? Klikk a videóért!

Ha az égő csillagszórót víz éri, akkor nem ég tovább – ezt sokan tudjuk. A következő videóban szereplő srác viszont addig kísérletezett, amíg ki nem találta, hogyan világíthat és sistereghet a vízben is a régi időkből ismert látványos karácsonyi kellék. Persze rá is jött a titok nyitjára: némi ragasztószalagot kell a megfelelő helyre tenni, és már mehet is a vizes móka – minél több csillagszóróval, annál látványosabb lesz az egész! De azért mi mindenkit arra szeretnénk kérni, hogy saját testi épségetek és társaitok biztonsága érdekében azért ne feltétlenül akarjátok utána csinálni… Forrás: Viralnova.com

Horgászás víz alatt, búvárfelszerelésben: így biztos nem volt melege!

A nyár a sportok mellett a vízparton töltött hosszú órákat is jelenti, melyekből igen sokan jó párat horgászással töltenek el. Persze vannak olyanok, akik ezt több okból is elutasítják: meleg van és unalmas – ezek a leggyakoribb okok, amiért sokan nem kedvelik ezt. Most egy olyan extrém módszert mutatunk, melyre garantáltan a fent említett 2 okból egy sem igaz. Hogy mi kell hozzá? Egy búvárfelszerelés és kész! Merülj alá, légy türelmes és fogj ki úgy egy halat, hogy az szinte melletted úszkál. Aztán persze már a te döntésed, hogy mi lesz a halacska sorsa!

Készülj a nyárra a Fundango szerkóiban!

A Fundango csapat ismét egy egyedi katalógusanyagban mutatja meg a nyári szerkóit. Ezúttal víz alatti körülmények közt lettek lekapva a szettek. A képeken a srácok számotokra is ismerős arcok lehetnek, hisz ők a Fundango team riderei. Kis Beni, Szerb Matyi és Kövesdán Krisz. Idénre több új fazonnal is készült a márka. A két osztásos zsebes pólók kicsit szörfösebb style-ban, a laza fazonjukkal nekünk előre is a kedvencünkké váltak, de a basic pólók grafikái is elég menőre sikeredtek. Shortok tekintetében is bővült a kínálat. A szokásos zsebes fazonok mellett idén pár farmershort is megtalálható a polcokon. Nektek hogy tetszik az anyag?…

Hirdetés
Hirdetés