víz

Kómába került egy futó a maratoni táv leküzdése után, mert túl sok vizet ivott

A maratonfutás a világon mindenhol egyre népszerűbb, az extrém hosszú távokra azonban alaposan fel kell készülni. Idén április 22-én a London Marathonon rekordmeleget mértek, ezért a hidratálásra különösen ügyeltek a futók. Az 53 éves Johanna Pakenham azonban úgy tűnik, túlhidratált. A négygyermekes anya lefutotta ugyan a távot, ám az ünneplésként betervezett pizzázás elmaradt, a kocsiban ugyanis már nem volt jól. Inkább hazamentek, ott azonban rosszul lett, ezért férje azonnal hívta a mentőket. De míg a kérdéseket feltették, Johanna állapota súlyosbodott. Mire kiérkeztek a mentők, leállt a légzése, férjének kellett újraélesztenie. Ezután két napig feküdt kómában a kórházban. Esetében az volt…
Hirdetés

Nyers víz: vagyont fizetnek az emberek a tisztítatlan folyadékért

A csapi, tisztított víz ugyan a világ jó pár helyén nem elérhető, vannak országok, ahol már egyáltalán nem akarnak az emberek a vízművektől érkező folyadék után nézni. Kutatások szerint a csapvíz egyáltalán nem egészséges, ugyanis a vízművek a tisztítás során többek között a fogamzásgátlókban található hormonok és egyéb gyógyszerek hatóanyagait nem tudják kinyerni, így ezeket visszakapja a lakosság. Ezzel a szöveggel kampányol a “Raw Water” árusítója. Többek között forrásokból és folyóvizekből nyerik ki – melyek általában nincsenek bevizsgálva, azaz rengeteg baktériumot és egyéb fertőzést tartalmazhatnak. Az embereke ez azonban nem érdekli, szerintük a csapvíz még kockázatosabb és több mint 60…

Vajon lehetséges jetskivel beadni egy can-can flipet?

A kán-kán szó hallatán egyeseknek az érzéki tánc jut eszébe, amely főleg a 19. század második felétől lett divatos. Egzotikus hangulatú, gyors ütemű stílus, amelyet nők főleg mulatókban, csoportosan táncolnak. Ha jártas vagy ez extrém sportokban, akkor bizony lehet, hogy nem a tánc ugrik be a kifejezés hallatán. A rúgás-szerű mozdulat most is adott, azonban bringán vagy motoron máris egy egészen más világot jelent a can-can. Bár a vizes sportokban nem igazán gondoltuk, hogy lehetséges lehet egy szaltós változat beadása, a most következő videónk eltökélte hőse azonban elhatározta, hogy ő bizony sikeresen landol egyet! Drukkolunk!

Itt találták a Pepsi logóval “tetovált” homárt

Karissa Lindstrand általában napi 12 doboz Pepsit iszik, ezért nem telt sok időbe, hogy felismerje az üdítő logójának egy darabját az egyik általa kifogott homáron. Azt mondja, a minta úgy nézett ki, mintha rá lett volna tetoválva az állatra, de nyilván valószínűbb, hogy szerencsétlen beleszorult egy pepsis dobozba. Vagy rosszabb esetben olyan régen esett a doboz fogságába, hogy abban nőtt fel. Íme a homár, amit a kanadai New Brunswickban található Gran Manan partjainak közelében fogtak ki. Ő Karissa, aki kifogta a méretes rákot. Egyébként ez az egész azért is érdekes, mert azt jelzi, hogy a vízszennyezés milyen elképesztő méreteket ölt:…

Snapchat videó buktatta le a lányt, aki a vécéből vett vízzel mérgezte szobatársát

A Tennessee-i Állami Egyetem egyik diáklánya nemrég megbetegedett: nem volt étvágya, rosszul érezte magát és fogyni kezdett. Nem tudta, mi okozhatta ezt, mígnem egy Snapchat videón meglátta a szobatársát, Tierni Williamst, aki a vécéből vett vizet egy műanyag pohárral, és beleöntötte a lány ágya mellett tartott vizesüvegbe. Nem tudjuk, miért csinálta – pranknek szánta-e, vagy szándékosan meg akarta betegíteni szobatársát -, de Tierni állítólag azt mondta a videón, hogy ez aztán tényleg mocskos dolog, és hogy a meg nem nevezett szobatársa ettől biztosan megbetegszik majd. Hát, ez bejött, de Tierni Williams nem ússza meg egy kis fenyítéssel ezt a tettét:…

Csatorna, víz és egy rail: Chris Chann fürdésgyanús spotja

A gördeszkázás és a víz nem igazán kompatibilisek egymással. Ez persze nem azt jelenti, hogy a sportolót egy-egy látványos trükkért vagy videóért ne keresnének fel árkokat, csatornákat, patakokat, medencéket vagy csatornákat. Chris Chann sem fél a fürdéstől, simán megkockáztatja a vízbe való esést, ha egy király videó van kilátásban. A pár méter széles csatorna esetén nem hátrány, ha kéznél van egy mobil korlát, melyeket keresztezve egy valóban látványos spot jöhet létre, melyen nem utolsó, ha helyén van az egyensúlyérzékünk! Most elmaradt a fürdés – de vajon legközelebb is szerencséje lesz? @chrischann 🔥👏😎 Posted by True Skateboarding on Tuesday, 29 August…

“Halálos merülés”: a vizes verseny, ahol a veszélyes ugrások nyernek

Szereted a vizes sportokat, illetve a vízbe való ugrálás is bejön? A műugrás viszont nem elég extrém számodra? Akkor megtaláltuk az ideális versenyszámot, ami garantáltan tetszeni fog! A norvég medencés-ugrálós versenyt az 1960-as évek óta rendezik meg, mely során Oslo medencéjébe 10 méter magasságból csobbannak be a résztvevők. Hogy mi ebben a különleges? Itt nem a tökéletes fordulatokat és beérkezést pontozzák, hanem az ugrás és figura veszélyességét! A “death diving” valóban találó név, melynek érkezései nem kicsit tudnak fájni!
Hirdetés

A nap videója: vízbe hajtott a kompról ez a türelmetlen autós

Lassan járj, tovább érsz – tartja a mondás. Amit valószínűleg nem ismert a következő rövid videóban látható autós – emberünk a Krím-félszigeten próbált elsőként a szárazföldre hajtani egy kompról, csak hát ahhoz sem volt türelme, hogy kivárja, míg rendesen kikötnek. Ennek pedig meg is lett az eredménye: orral a tengerbe esett, és szerintünk csak a csodának köszönheti, hogy őt és autóját gyorsan kihalászták, így nem esett baja. A felvételen még azt is láthatod, hogyan próbál neki jelezni a komp egyik dolgozója, hogy várjon, emberünk viszont fék helyett a gázra lép… aztán úszik egyet, az autójával együtt. Forrás: DailyMail.co.uk

Az elszabadult deszka és a pórul járt biciklis története

Az extrém sportolókat igen sokan nem igazán kedvelik, főleg azokat, akik a street stílust képviselik. Az átlag ember nem nézi jó szemmel, ha az utcán trükköző fiatalokat lát, melyek között páran azért tényleg rászolgálnak az ellenszenvre. Egy olyan esetet mutatunk be, melynek megtörténésének esélye nagyon is csekély, de valószínűleg a bolygók együttállásának köszönhetően a alakultak a következőképpen a dolgok. A skateren a vizes talaj kifogott, deszkáját kilőtte maga alól, mely nyíl egyenesen száguldott a víz felé. Nem gondolta, hogy valaha viszont fogja látni, de egy kósza biciklisnek köszönhetően a deszka túlélte a fürdést. Sajnos ezt a bringásról nem lehet elmondani….

Amikor menő akarsz lenni, de fürdés lesz a vége

Ki ne ismerné az érzést, amikor már beleéled magad a sportolásba, aztán meg kiderül, hogy közben elkezdett esni. Persze a hardcore arcokat ez nem érdekli: hóban, fagyban, viharban, esőben, mégis bringára vagy deszkára szállnak. Persze a vihar után after sem valami kellemes, amikor a pályákon áll az eső és a trutyi. A legrosszabb hely minden bizonnyal a bowl, mely ilyen esetekben szó szerint medencévé alakul. Természetesen ilyenkor nem kevesen merészkednek a víz melletti-feletti ívekre, kisebb-nagyobb sikerrel. Hősünk is menőzni akart, de végül a mocskos vízben végezte, deszkájával együtt. Persze utána ismét nekiveselkedett és győztesen távozott. Csurom vizes győztesen. 💦😂💦 Posted…

Hirdetés
Hirdetés