wwii

Hihetetlen időutazás: színes fotók a második világháborúból

Fekete-fehér képeket nézve a legtöbben talán nem érezzük annyira közel magunkhoz az adott dolgokat vagy embereket, ám egy-egy igazán jó színes fotó szinte időutazásra visz minket egy letűnt korba, vagy olyan emberekhez, akik talán már nincsenek is köztünk. Számunkra ilyen érdekes időutazást jelentett a következő fotóösszeállítás, amire a Sickchirpse-en találtunk rá. A képeket a második világháborúban készítette néhány, a brit kormány által megbízott fotós, akiknek – akkoriban még igen költségesnek számító – színes filmeket is adtak, hogy minél hitelesebben dokumentálhassák a háború eseményeit. Nos, a fotósok visszajuttatták ugyan képeiket 1949-ig, de a fotókból csak most adott ki válogatást az Imperial…
Hirdetés

Ritka színes felvétel arról, milyen állapotok uralkodtak Berlinben 1945-ben

A legtöbben akárhogy szeretnénk is, kicsit nehezen tudunk azonosulni a régi korok embereivel és az ő mindennapjaikkal, hiszen a régi fényképek és videófelvételek nagy része fekete-fehér, és hát bizony nem hozzák azt a technikai színvonalat és élménykavalkádot, amihez ma már mindannyian hozzászoktunk. Persze nem azt akarjuk mondani, hogy a régi felvételek élvezhetetlenek lennének, szó sincs erről, csak a mai kor emberének talán nehezebben befogadhatóak. Ezen segíthetnek azok a videók, amiket a modern technika lehetőségeit kihasználva kiszíneznek, és akár HD-ben is elérhetővé tesznek az illetékesek YouTube-on. Ilyen a következő, 1945. júliusában a második világháború után épp hogy csak fellélegző Berlinben készült…

Egykor és most: fekete-fehér fotók Berlinből 1945-ből és napjainkból

A második világháború végén, 1945-ben – vagyis már 70 éve – Berlin ostromának idején a Vörös Hadsereg fotósa, Georgiy Samsonov készített jó pár képet. A Reuters fotósa, Fabrizio Bensch rátalált ezekre a felvételekre, és úgy döntött, vesz egy olyan gépet, amilyen anno Samsonovnak volt, és fekete-fehér filmmel készít fotókat ugyanazokon a helyszíneken, ahol orosz kollégája dolgozott hét évtizede. Mennyire más ezeket a régi képeket összevetni azokkal, amelyek napjainkban (ugyanazzal a technikával) készültek Berlinben! Orosz katonák 1945 májusában az August utcán, vagy Rosenthaler utcán (felső kép), az alsón pedig ugyanez a helyszín látható 2015. áprilisában. Orosz katonák egy égő épület előtt…

Megható történet: 70 év után kapta vissza a szerelmének írt levelet az egykori katona

Könnyekig meghatódva olvasta fel a szerelmének írt levelet a coloradói Bill Moore. A 90 éves bácsi 70 évvel ezelőtt, a második világháború végén vetette papírra gondolatait, és a levelet kedveséhez, Bernadeanhez szerette volna eljuttatni, de a sors másként akarta: a levél elveszett, és majdnem 70 évvel később egy idegen találta meg egy bakelitlemez tokjában. Az Ilene nevű nő Bill Moore lányával tudott kapcsolatba lépni, így jutottak el Billhez. Az idős férfi boldogan vette kézbe az évtizedekkel ezelőtt teleírt papírt, és bizony könnyekre fakadt, amikor felolvasta. Szerelme, Bernadean később a felesége lett. 63 évig voltak házasok, de az asszony 2010-ben meghalt….

Hirdetés
Hirdetés