xbox

Tényleg kiszámítható a FIFA 18-ban, hogy merre rúgja az ellenfél a büntetőt?

Bár még csak két hete jött ki a FIFA 18, de van, akinek már most lehetetlen a büntetőt belőni. A játék egyik rajongója, Ovvy ugyanis megfejtette, honnan lehet tudni, hogy az ellenfél hová készül rúgni a tizenegyest. Ám ha igaz, amit állít, mostantól kiegyenlítettebb lesz a küzdelem, a titkot ugyanis nem tartotta magában, és videóban magyarázza el, mire kell figyelni a tuti sikerhez. Szerinte a csatár fejét kell csupán nézni, és akkor nincs az az ellenfél, akinek a büntetője a kapunkban landol. Fontos tanács még, hogy várjunk, amíg csak lehet a védőnk mozgatásával, mert az utolsó pillanatig megváltoztathatja az irányt….
Hirdetés

Valósággá válhat a platformok közti játék lehetősége? A Microsoftnál ezen vannak

Bizony, jól látod a címben: a Microsoftnál egy ideje azon dolgoznak, hogy lehetőséget teremtsenek a platformok közti átjárhatóságra, ám ez a crossplay egyelőre sajnos valószínűbb, hogy nem fog megvalósulni. Sok-sok akadálya van (szakértők szerint védelmi, szervereket illető, na és persze bürokráciai problémák), na és persze az sem dob sokat a helyzeten, hogy a Sony egyelőre nem tűnik túl lelkesnek ebben a dologban: ők elsősorban biztonsági okokra hivatkozva tartózkodnak a megállapodástól. Ha viszont mégis sikerülne egyszer – talán a távoli jövőben – elérni ezt az átjárhatóságot a két rendszer közt, akkor annak szerintünk azért számos gamer örülne. Erről jut eszünkbe: azt…

Xbox vagy Playstation? Ebben a hibrid konzolban mindkettő benne van!

Nagy videojáték-rajongó vagy? Akkor előbb-utóbb felmerül a kérdés, hogy Xbox vagy Playstation párti leszel-e. Még nem tudtad eldönteni? Lehet, hogy nem is kell. Egy zseniális koponya, Ed Zarrick, vagy más néven EdsJunk ugyanis megalkotta azt a hibrid konzolt, aminek egyik fele egy Xbox One, a másik pedig egy PS4. A neve ennek köszönhetően Xstation lett. Jó, mi? A kettő közül azt, hogy melyik legyen aktív, egyetlen gomb megnyomásával változtathatod meg. Játszhatsz az egyik játékoddal a Playstationön, a másikhoz viszont már az Xboxon, ha ahhoz szottyan kedved. Egyetlen hátránya, hogy nem olcsó: 1500 dollár plusz postaköltség fejében juthatsz hozzá egy ilyen csodához. De egy…

Te is lehetsz a Microsoft játékfejlesztője!

Videojátékokkal szeretnél foglalkozni, és érdekel a játékfejlesztés? Most akár a Microsoft játékfejlesztője is lehetsz, méghozzá a vállalat GDC-n bemutatott Xbox Live Creators Programjának köszönhetően, ami a cég ígérete szerint segít a fejlesztőknek, hogy egyszerűen és gyorsan elérhetővé tegyék Xbox Live támogatással rendelkező címeiket mind Xbox One konzolon, mind pedig Windows 10-es PC-ken. Nem kell hozzá új konzolt vásárolni, a régi “mezei” cuccok is tökéletesen megteszik, viszont a program nem ingyenes: 20 és 100 dollár közti egyszeri költséggel kell számolnia mindenkinek, aki csatlakozni szeretne, bár az egyelőre nem világos számunkra, hogy a pontos összeget mi alapján kalkulálja majd ki a Microsoft (és mi alapján húz…

Ezt tette a srác, miután nem talált Xbox One kontrollert a Walmartban

Azt mindannyian tudjuk, hogy bevásárlóközpontban az eladó olyan ritka, mint térdkalácsban a mazsola. Így hát mit teszünk a legtöbben, ha valamit nem találunk? Álldogálunk tanácstalanul, bámuljuk a sorokat, vagy a végén már inkább a sorok közt bóklászó csajokat, pasikat (kinek mi, ugye), esetleg ezredszer is végigmegyünk ugyanazon az útvonalon, hátha csak benéztünk valamit. Persze a nap végén csalódottan megyünk haza, mert minden szarral telepakoltuk a kocsit, csak épp azt nem találtuk meg, amiért mentünk. Ugye? Nos, egy amerikai srác nem éppen ezt csinálta, amikor a Walmartban nem találta meg azt az Xbox One kontrollert, amiért odament. Emberünk nem szívbajos, így hát…

Videó: ezért teszi tönkre fia Xboxát az apa

Te mit tennél, ha tudnád, hogy egy tantárgyból bukásra állsz (amiről már a tanárod is szólt apukádnak), és tényleg mindjárt vége a félévnek? Valószínűleg összekapnád magad, és megpróbálnál javítani a jegyeiden, ugye? Nos, talán a következő videóban látható srác is próbálkozott ezzel – egy ideig… de aztán inkább visszatért kedvenc elfoglaltságához, az xboxozáshoz. Persze ezt a tesója észrevette, és nem bírta ki, hogy ne szóljon erről apjuknak, aki pillanatokon belül akcióba is lépett. A papa a bukás veszélye mellett azért is lett ilyen dühös, mert korábban megmondta a fiának, hogy xboxozás helyett inkább tanuljon, de a gyerek nem fogadott szót neki….
Hirdetés

Fű és Gears of War: Conan O’Brien Wiz Khalifával Xboxozott

Ha kedvenc amerikai showmanjeinket kell felsorolnunk, akkor nagy valószínűséggel Conan O’Brien a lista igen előkelő helyén végez. Ez persze nem véletlen: műsorai mellett különböző vicces projektekkel áll elő időről időre, melyen az egész világ jól tud szórakozni. Az egyik kedvencünk a sorozatai közül a “Clueless Gamer”, melyben különböző számítógépes és konzolos játékokba tekint be a játékok terén egyáltalán nem jártas showman. Az utóbbi időben a Fallout legfrissebb epizódját is tesztelte, most egy másik nagy sikerű sorozatra tér át, ugyanis a 4. Gears of Wart nézte meg. Persze megszokhattunk már azt, hogy ezt különleges és stílusos módon teszi, most sincs máshogy: Wiz Khalifával közösen veszi kézbe…

Ennyibe került a Microsoftnak az Xbox 360 három piros ledes hibája

Akinek volt vagy van Xbox 360-asa vagy picit is jártasabb a konzolok világában, hallott, illetve rosszabb esetben meg is tapasztalta a három piros ledes hibát, vagy másképp a Red Ring of Death-t. A meghibásodásnak pontos oka nem volt világos, annyit tudtak, hogy a gép túlmelegedése okozza, és bizony akkoriban sokan törülközőt csavartak köré. Mint azt Robbie Bach, az Xbox akkori vezetője korábban már elmondta, rendkívül büszke a konzol fejlődésére, amely a Microsoft egyik legnagyobb dobása volt, a monumentális hiba azonban sokba került a cégnek. A TechInsider számolt be arról, ami Bach könyvében, az Xbox Revisited: A Gameplan for Corporate and Civic Renewalban…

Hirdetés
Hirdetés