youtube sztár

Megőrülnek a netezők Angelina Jolie hasonmásáért

Nem egyszer láttuk már, micsoda karriert lehet építeni némi hasonlóságnak köszönhetően – persze ehhez a megfelelő celebre kell hasonlítani, lehetőség szerint nem is kicsit. Claudia Sulewski sokak szerint elég szerencsés ebből a szempontból, hiszen akár Angelina Jolie rokonának is nézhetnénk, annyira hasonlít rá. A YouTube sztár egyesek szerint a világhírű színésznő lánya is lehetne (életkorban is stimmelne a dolog, hiszen 21 éves, míg Jolie pont kétszer annyi, 42). Az túlzás, hogy a lánya lehetne? Pedig ezt kommentelték neki, amikor megosztotta a következő képet Twitteren – nemrég ugyanis Kambodzsában járt, ahol 2000-ben Angelina Jolie a Tomb Raidert forgatta, és hát ha…
Hirdetés

Szerinted jogosan perelték be a YouTube sztár Jake Pault?

Jake Pault sokan úgy ismerjük, mint a srácot, aki örökké prankeken töri a fejét – és persze meg is valósítja azokat. Több példát is mondhatnánk, most mégis azt a videóját emelnénk ki, amikor haverjaival autózgattak Los Angelesben, és iszonyú hangosan rádudáltak az emberekre. Nyilván a reakcióikat, vagyis az ijedt fejeiket akarták felvenni, de most már ők vághatnak kicsit ijedt fejet, ugyanis Jake-et beperelte egy férfi, aki a videóban is látható, 8:05-nél. A férfi elmondása szerint az eset során károsodott a hallása, és érzelmileg is megrázták a történtek. Szóval véletlenül sem arról van szó, hogy csak egy kis potya pénzt szeretne…

Gyerekpornográfia miatt került bajba az ismert YouTube-videós

Austin Jones neve talán számodra is ismerős lehet, ha bírod a különleges cover videókat. Ám a srác most nem az amúgy elég népszerű YouTube-os csatornája miatt került a figyelem középpontjába, hanem azért, mert kedden letartóztatták, és gyerekpornográfia miatt emeltek vádat ellene. Jones a vád szerint kiskorú rajongólányokat kért arra, Facebookon és iMessage-ben, hogy küldjenek neki – a The Chicago Tribune-t idézve – “szexuálisan explicit” videókat. Nem ez az első eset, hogy Jones gyanús lett a hatóságoknak a kiskorúakkal való viselkedése miatt. Két évvel ezelőtt a közösségi média oldalakon már kért twerkelős videókat kislányoktól, de akkor esküdözött, hogy ez csak ennyi…

A Disney után a YouTube is kihátrált PewDiePie mögül

Az internet egyik legnépszerűbb YouTube sztárja persze nem árt, ha vicces, de arra nagyon vigyáznia kell – mint ahogy mindenki másnak is -, hogy milyen poénokat süt el. PewDiePie például antiszemita viccei miatt került bajba: a Disney tulajdonában lévő és a legnépszerűbb vloggereket összefogó Maker Studio ezek miatt szerződést is bontott vele, sőt, a TMZ cikkéből az is kiderül, hogy a YouTube is kihátrált a híresség mögül: elhalasztották reality show-jának második évadát (a következő rész leadásának időpontja egyelőre teljes bizonytalanságba vész), és a videómegosztó oldal ezentúl nem is fogja promótálni a svéd youtuber csatornáját. Csak érdekességképpen: PewDiePie eddig 53 millió…

Ezért akarja törölni YouTube csatornáját PewDiePie

PewDiePie megdöbbentő dolgokat állít egyik legfrissebb videójában: a világ leggazdagabb YouTube vloggere úgy érzi (sőt, biztos abban), hogy a YouTube új algoritmusa miatt kevesebben nézik az ő videóit, valamint, hogy ezáltal tulajdonképpen egy összeesküvés-elmélet áldozata: mindez azért van így, mert fehér, és a YouTube illetékesei egy indiai gyökerekkel rendelkező kanadai lányt, Lily Singh-et látnák szívesebben a leghíresebb, leggazdagabb és legnézettebb vlogger szerepében. Singh-re csak utalást tesz, de sokan sejtik, hogy róla beszél. A YouTube szerint az egész őrültség, de PewDiePie azzal fenyegetőzik, hogy amint eléri az 50 millió feliratkozót, törli magát a legnépszerűbb videómegosztó oldalról. Ha igaz, amit állít, és a számunkra…

Meztelen képeket ígér a bikinis-twerkelős YouTube híresség

Aki rendszeresen mutogatja magát bikiniben, vagy egyéb minimális takarással, azt már csak egy-két apró lépés választja el a meztelenkedéstől. Ebben reménykednek Zoie Burgher követői is, akik valószínűleg pont erre várva figyelika bikini streamerként is emlegetett Zoie tevékenységét. Ráadásul rajongói gombamód szaporodnak, hiszen a szőkeség 758 079 feliratkozóval büszkélkedhet jelen pillanatban a YouTube-on, csatornáján található videók összmegtekintése pedig 11 millióhoz közelít. A YouTube-os videojátékos hírességet a Twitch-en már letiltották, de a legnépszerűbb videómegosztó oldalon persze megtalálhatóak kincset érő produkciói. Ráadásul nemrég azt ígérte, hogy meztelen fotókat oszt meg magáról, ha eléri az egymillió feliratkozót. Erre szerintünk azért nem lesz olyan nehéz rászánnia magát……

Csak erős gyomrúaknak: 2 liter whisky-t húzott le, ez jött utána

Ernest Acosta saját elmondása szerint egy YouTube sztár, a Sickchirpse viszont csak az idióta jelzővel illeti, mivel a pasas tényleg megdöbbentő dolgokat csinál. Legutóbb 2 liter Jack Daniel’s whisky-t gurított le, amit – talán a szerinte tutinak vélt esztétikai hatás miatt – barátnője mellkasán tartott meg vedelés közben. A nő egyébként spagettipántos topja alatt nem visel melltartót, de ez tényleg csak részletkérdés. Visszatérve Acostára: nos, ő másodpercek alatt eltünteti a Jack Daniel’s-es üveg teljes tartalmát, aztán persze nem kicsit érzi rosszul magát. Ha a duma nem érdekel, tekerj 1:57-hez, de a végén, 7:10-től csak akkor nézd, ha a gusztustalan – konkrétan hányós…
Hirdetés

YouTube sztár lett Pablo Escobar rettegett bérgyilkosa

Mi is többször írtunk már Pablo Escobarról, de most nem róla, hanem egykori alkalmazottjáról lesz szó – Popeye-ként is emlegetett egykori bérgyilkos, John Jairo Velásquez ugyanis nemrég YouTube csatornát indított, ahol csakhamar több mint százezer követőre tett szert. Most napi 14 órát tölt azzal, hogy csatornáján munkálkodik, videókat készít, kommentekre és levelekre válaszol. Még mindig “a főnököm”-ként emlegeti Pablo Emilio Escobar Gaviriát, de azt is gyakran elmondja, hogy minden, amit annak idején tettek, az rossz és bűnös dolog volt. Ezért is lett a csatornájának neve ‘Popeye Arrepentido’, vagyis Bűnbánó Popeye. A férfi lelkén egyébként több mint 300 ember halála szárad, illetve…

Szakított a híres YouTube videós pár, mi lesz a csatornájukkal?

Jesse Wellens és Jeana Smith hét éve alapították a BFvsGF nevű YouTube csatornát, aminek mára közel 9 millió feliratkozója és számtalan lelkes rajongója lett. A videós pár – mindketten 33 évesek – viszont nem bírja tovább elviselni a vitákat és egyéb nehézségeket, ezért úgy döntöttek, “szünetet tartanak” kapcsolatukban, de mindenki tudja, hogy ez mit jelent – főleg, mert teljesen más terveik vannak: Jesse New York City-be megy, ahol az örökbe adott kislányát szeretné megtalálni, Jeana viszont Philadelphiában marad. A pár okkal érezheti úgy, hogy a döntésüket még csak-csak meghozták valahogy, de ennél sokkal nehezebb elmondani követőiknek ezt az egészet. A következő, 10 perces, igencsak…

Rendesen zavarba hozta szüleit a YouTube sztár KSI

KSI már korábban is szerepelt nálunk – ha emlékszel a világ legjobban kereső YouTube sztárjairól szóló írásunkra, akkor például ott is olvashattad a nevét. A Forbes magazin listáján ő volt az ötödik, igaz, holtversenyben Rhett & Linkkel, miután 2014 júniusa és 2015 júniusa között 1.2 milliárd dollárt keresett! Nos, mostani húzása direkt módon valószínűleg nem gyarapítja a bankszámláját, de a nézettségét egész biztosan megdobja: a srác ugyanis a szüleivel együtt válaszolt rajongói által küldött, és bizony igencsak lényegre törő kérdésekre, eléggé zavarba hozva anyukáját és apukáját. A Mamáról kiderül például, hogy kapta már rajta maszturbálás közben az egyik gyerekét (családi meglepetések, első…

Hirdetés
Hirdetés