zuhanás

Hirdetés

Hihetetlen: 30 000 volt csapta meg, 30 métert zuhant, de túlélte!

Hogy élheti túl valaki, ha megcsapja 30 000 volt, és zuhan legalább 30 métert? Nem tudjuk, szerintünk csak valami csoda folytán… mindenesetre a következő videóban látható férfinak sikerült. Igaz, egy “egész kicsit” megégett az eset során, és láthatóan sokkos állapotba került, de nem tört el semmije, és ami a legfontosabb: él! Íme, a felvétel: Hihetetlen? Szerintünk is az. A YouTube-on egy-két nap leforgása alatt több mint 30 ezren nézték meg a videót, és az egyik kommentelő azt írja, az égési sérülések és zuhanás után a férfi később meghalt – de persze lehet, hogy csak az ő véleménye. Forrás: DailyMail.co.uk

Kizuhanni egy nappaliban ülve 10.000 méterről? Itt a brutál NVIDIA reklám

Az NVIDIA Corporation egy kaliforniai székhelyű, elsősorban korszerű grafikus processzorai révén ismert számítástechnikai vállalat. A videókártyák mellett most azonban egy újabb dolog miatt érdemes felfigyelni rájuk. A cég egy igen lenyűgöző reklámot dobott össze, melyben semmiféle CGI nem található. A berendezett nappali egy repülőgépben található, a kanapén ülve pedig az ismert kaszkadőr, Jeff Provenzano látható. A szinte mindennapinak tűnő jelent pillanatok alatt elfajul, ugyanis az egész nappalit kidobják a gépből, majd az megkezdi a zuhanását a 10000 méteres magasságból. De vajon mit is reklámoznak? Az NVIDIA SHIELD, a legújabb termék egy igen ütős kis kütyü lett: az Android TV Box…

Nem csak látni, hanem hallani is lehetett a durva síbaleset áldozatát

A Teton Gravity Research töltötte fel a YouTube-ra azt a felvételt, amelyen az látható, amint műsorának, a Paradise Waitsnek a kamerái előtt hatalmasat esik a tapasztalt síelő, Ian McIntosh. A sportoló sisakjában lévő mikrofonon keresztül folyamatosan lehet hallani, ahogy zuhan majd 500 métert lefelé az alaszkai Neacola-hegységben. A csodával határos módon túlélte a szörnyű balesetet. A filmen az is látszódik, ahogy 360 fokban esik lefelé, a mikrofonban pedig hallani, hogy sír a fájdalomtól, ahogy repül lefelé és közben körülötte repül a felszerelése és a rengeteg hó. Végül szerencsésen megállt, felült, majd belekiabált a mikrofonba: „Jól vagyok! Jól vagyok!” Mint kiderült,…

A heveder mentette meg a sziklamászót

Elég egyértelmű, hogy miért kell mindig viselni a hevedert hegymászás közben, és ez ezen a videón is jól látszódik. Egy New York állambeli sziklafalat meghódítani igyekvő mászó már majdnem a csúcson volt, amikor megcsúszott a lába, elvesztette az egyensúlyát, és végül csak a megfelelő hosszúságú a heveder mentette meg. Miután lenyugodott, kiderült, hogy semmi komoly sérülése nem lett, szerencsésen megúszta. Forrás: shockmansion.com

Szörnyű tragédia Norvégiában – egy ausztrál nő zuhant le a Trolltungáról

“Csak idő kérdése volt, mikor következik be egy ilyen tragédia.” A fenti kijelentés durvának hangozhat, pedig sajnos igaz. Egy norvég idegenvezető így kommentálta azt a szörnyű tragédiát, melyben egy fiatal ausztrál nő meghalt, miután lezuhant a Trolltungáról. A Trolltunga, vagyis “Troll nyelv” Norvégia egyik leghíresebb látványossága, melyet rengeteg turista látogat meg. A hatalmas sziklatömb 700 méter magasan nyúlik ki egy 1100 méteres hegy oldalából, a Ringedalsvatnet-tó felett, melynek szélén természetesen rengeteg ember készít fotót (sőt, nemrégiben még egy zenekar, a norvég Shining is fellépett a kiálló sziklán). A 24 éves Kristi Kafcaloudis innét zuhant le, miután megpróbálta kikerülni a fotózó…

Meghalt az a fiatal, aki szelfizés közben zuhant a mélybe

Nem tudjuk elégszer ismételni, hogy szelfizés közben mennyire figyeljünk oda környezetünkre és magunkra, mivel nem csak kisebb balesetek, hanem ehhez hasonló tragédiák is előfordulhatnak egy-egy óvatlan pillanat miatt. Az indonéz Lembongan szigeten ugyanis egy 21 éves szingapúri turista halt meg, egy szelfi miatt. Mohamed Aslam Shahul éppen saját magáról és a gyönyörű tájról szeretett volna egy közös képet készíteni, ám emiatt nem vette észre a mögötte felcsapó óriási hullámokat. Egyensúlyát elvesztve több métert zuhant egy szikláról, bele az óceánba, a fiú pedig sajnos nem tudott úszni. Bár valahogy sikeresen kimentették a vízből, már túl késő volt és a kórházban már…
Hirdetés

A legutolsó pillanatban mentette meg drónját ez az ausztrál fotós

A drónok még hazánkban is egyre népszerűbbek, a piac pedig úgy tűnik, kezd berobbanni: egyre barátságosabb áron lehet már vásárolni ilyen szerkezeteket és típusból is több tucat van már. A gyártóknak azonban lassan el kéne kezdeni agyalni azon, hogyan lehet kevesebb energiával többet repkedni, mert egyre több zuhan le az égből. Ennek köszönhetően megszaporodtak a “lemerült drón elkapása zuhanás közben” típusú videók, egy nagyon király darabról pedig mi is beszámoltunk. Ez az ausztrál fotós, Ryan Chatfield szintén egy látványos felvételen keresztül mutatta meg a világnak, hogyan sikerült megmentenie 2000$-os gépét a biztos haláltól. Amikor észrevette, hogy kezd ereszkedni a szerkezet,…

Ezt vette fel a 3000 métert zuhanó GoPro

Lassan már nem létezik olyan tevékenység, amihez ne használnának GoPro kamerát. Ugyanakkor vannak események, amiket tényleg érdemes megörökíteni egy ilyennel, pl. egy szabadesést. Korábban láttunk már száz éves nagyit ejtőernyőzni, vagy életmentést a levegőben, ez az elszabadult kamera pedig azt örökítette meg, mi van, ha a rossz rögzítésnek köszönhetően leesik és több ezer métert zuhan lefelé. Csodával határos módon a kamera túlélte az esést, a memóriakártyának pedig konkrétan nem lett semmi baja. A történet itt azonban nem ér véget: a lenti videót a svéd Kristoffer Örstadius töltötte fel, akinek apja fedezte fel a fűben heverő kamerát. Amikor visszanézték az utolsó…

Iszonyú para a világ legnagyobb zuhanása

Akartok látni egy igazán gyomorcsavaró zuhanást? Egy olyat, ami magasabbról indul, mint a New York-i szabadságszobor? Esetleg ezt át is szeretnétek élni? Akkor csak látogassatok el a New Jersey-ben található Six Flags kalandparkba, és pattanjatok fel a “Zumanjaro: Drop of Doom”-ra. Azért a “Végzet zuhanása” nem hangzik valami biztatóan, főleg hogy egy 122 méteres föld felé száguldásról beszélünk. Borzasztó érzés lehet 41 emelet magasból úgy lefelé nézni, hogy csak egyetlen biztonsági öv tart téged – de az adrenalinőrültek tutira imádnák! Ha már kellően felcsigáztunk titeket, akkor alant megmutatjuk a zuhanást, na meg azt a hullámvasutat is, amire a Zumanjaro-t ráépítették….

Hirdetés
Hirdetés