Eszméletlen tetkók a századfordulótól a 60'as évekig

Még a tetoválásokért rajongók közt is a legtöbben úgy vélik, hogy a tattoo életstílus a modern kor szülötte.
Hajlamosak vagyunk úgy vélekedni, hogy dédanyáink korában csak a matrózoknak volt a bicepszén horgony, s rajtuk kívül csak a börtönlakók varratták ki magukat. A yakuzákat most ne soroljuk ide, hiszen róluk köztudott, hogy évszázados hagyományokkal rendelkeznek a test dekorálása terén.
De azt tudtátok, hogy már az 1920-as 30’as években is fellendült a tetkók divatja, méghozzá a jómódú polgárság körében? Na jó, persze az örömlányoktól indult a dolog, de eljutott egész a középosztálybeli családanyákig is. Megvoltak a kornak, a mára méltatlanul elfeledett sztártetoválói, de kiderült például az is, hogy Hasfelmetsző Jack követője, aki a gyilkosságait másolta, azért végzett egy tisztes némberrel, mert a tetkó miatt prostinak nézte. Mindezt csekkolhatjátok az alábbi fotó-összeállításban.

Hirdetés

Kezdjünk egy finomabb darabbal – egy csinos filmrajongó a 30’as évek filmsztárjának, Gary Coopernek az arcmását képzelte el a lapockáján. (George Burnett munkája)
article-0-1b284e14000005dc-622_964x675.jpg

Folytassuk egy durvasággal. Már a századforduló utáni időben is voltak nők, akiket elkapott a gépszíj, s nem tudtak megálljt parancsolni tattoo szenvedélyüknek. Kár, hogy nem színes a kép, de így is látható, hogy igényesen kidolgozottak a különböző vallási szimbólumok, sárkányok és virágminták
article-0-1b284df8000005dc-325_470x761.jpg

Szénné varrt kislány Marilyn Monroe pózban. A kor prűdsége miatt ez nincs dokumentálva, de állítólag már dívott az intim tájékok tetoválása is.
article-0-1b284d60000005dc-440_470x760.jpg

A kor sztártetoválója, George Burnett itt épp azon munkálkodik, hogy a szende kislányra pillangót varrjon
article-0-1b284ddd000005dc-54_964x960.jpg

A címpalunkon is látható képen egy másik felkapott tetoválóművész, Les Skuse készít egy részletgazdag japán festményt a később Tattoo Lady néven elhíresült Pam Nash hátára
article-0-1b284ec5000005dc-926_964x830.jpg

Kicsit ugrunk az időben, szegény Margaret McGowant 1964-ben találták holtan a Kensington parkban. Ő volt Hasfelmetsző Jack, egyik fanatikus rajongójának, későbbi ismert sorozatgyilkosnak első áldozata
article-0-1b284ea0000005dc-159_470x621.jpg

A letűnt időknek is megvoltak a mainstream tetkói. A mai ribancrendszám akkor még a kis cuki rózsika volt
article-0-1b284e94000005dc-87_470x621.jpg

1930-ban készült ez a kép egy polgárkisasszonyról, aki ezzel az új tetkóval készült az epsomi derbyre
article-0-1b284df0000005dc-560_470x614.jpg

Az eszközökön is látszik, hogy az 50’es években már kiforrottabb technikája volt a testfestészetnek
article-0-1b284e61000005dc-381_470x614.jpg

Nem csak fiatal lányok varrattak, a kor Mancika nénijei is készültek meglepetéssel férjeiknek/kuncsaftjaiknak
article-0-1b284e74000005dc-571_964x806.jpg

Ismét Les Skuse látható akció közben. A festményen már körvonalazódik, hogy fog kinézni Tattoo Lady, ha a mű elkészül
article-0-1b284ed8000005dc-656_964x1097_0.jpg

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés