A dán fiúkat rajtunk kívül Pink és a Fall Out Boy is szereti

A New Politics 2010-ben robbant be a világ zenei vérkeringésébe, akkor jelent meg ugyanis a nevükre keresztelt debütáló albumuk, amelyről két daluk is felkerült a slágerlistákra. A Yeah Yeah Yeah című trackjük a híres autóversenyzős játék, a Need for Speed: Hot Pursuitban is hallható. Tavaly megérkezett a második hanghordozójuk, a A Bad Girl in Harlem, amelyről a Harlem című nóta szintén a külföldi alternatív rockot játszó rádiók kedvence lett. A trió jó hangulatú, egyszerű, de mégis magával ragadó zenéjére a Fall Out Boy is felfigyelt, tavaly magával is vitte a dán srácokat a Save Rock and Roll tavaszi turnéjára. Ez annyira jól sikerült és olyan jóban lett a két banda, hogy idén a nagy érdeklődéssel várt MONUMENTOUR-ra ismét meghívást kapott a New Politics. Ezen a turnén a Fall Out Boy mellett a Paramore lesz a fő attrakció.

Hirdetés

Az amerikai énekesnő, Pink is megkedvelte a három fiú zenéjét, és felkérte őket, hogy vegyenek részt az amerikai turnéján. A sikeres koncertsorozat után újabb fellépések vártak rájuk a tengerentúlon, ahol a rádiók is el kezdték nyomni a dalaikat.
Nézzétek meg a New Politics klipjeit időrendi sorrendben.


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés