Suicide Silence-koncerten jártunk

Még életemben nem voltam deathcore koncerten, így hát a rajongóktól már előre is elnézést kérek, ha hülyeségeket írok. A Suicide Silence düreres bulijára (június 21-én) érve szerencsére nem köteleket a nyakukon viselő fiatalokkal találkoztam, a divat inkább a televarrt végtag volt. Az egész karos színes tetkók hihetetlenül népszerűek mostanában, és komolyan mondom, nagyon ízléses alkotásokat láttam fiúkon-lányokon egyaránt.

Az erősen félházas buli három koncertből állt, az első az After The Burial fellépése volt. Utólag átgondolva a minnesotai csapat zenéje jött be a leginkább nekem, ők a metalcore-os vonalat képviselik, és nem is akármilyen szinten. Kifejezetten erős negyven percet játszottak a lelkes hazai közönségnek. A két éve új énekessel próbálkozó alakulat dalai közül főként a tavaly megjelent In Dreamsről megismerteket vártam. Az After The Burial érdekessége a páratlan ritmusokkal operáló dalszerkezetek, amelyek a bulin is nagyon jól átjöttek, csakúgy, mint a számítógépből beloopolt hangminták, ezekkel tovább színesítették a banda zenéjét.

Az est második fellépője a skót Bleed From Within volt, az ő zenéjük már a deathcore-ba sorolható, meg is ijedtem, amikor őket hallgattam, hogy bizony ebből a stílusból még egyet (itt a Suicide Silence-re gondolok) elég keservesen fogok kibírni. Nem szeretném nagyon lehúzni a fiúkat, inkább csak annyit jegyeznék meg, hogy a brit csapat után kifejezetten kellemes meglepetésként éltem meg a Suicide Silence koncertjét.

Az Amerikában hihetetlen népszerűségnek örvendő banda rögtön a legnagyobb slágerével (lehet, emiatt már legyilkolna egy jóérzésű deathcore fanatikus), a Wake Uppal tüzelte fel a magyar rajongókat. Mitch Lucker, a banda frontembere igazán bevetett mindent a sikerért, energikusan ugrált, furcsa mozgáskultúrájával pedig valószínűleg több olyan embernek adott önbizalmat, aki eddig szegényesnek vélt tánctudása miatt nem nagyon merte a testét teljesen átadni a zenének. A nem túl hosszú műsoridő leginkább a No Time to Bleedre épült, de az új, hamarosan megjelenő harmadik korongjukról is lejátszották a Fuck Everythinget. A közönség lelkesen ugrálta végig a Suicide Silence rövid, de annál ütősebb buliját, a hangzásról pedig csak annyit mondanék, hogy Mesa Boogie gitárerősítőkkel szarul nem szólhat egy banda sem.

Az After The Burial- és a Bleed From Within-tagokkal kedélyesen lehetett sörözni, fényképezkedni egész este, sőt azt is megtudtam, hogy Lerichard „Lee” Foral (After The Burial) basszusgitárosnak a Miller Highlife a kedvenc söre. Sajnos ezen az estén be kellett érnie európai nedűkkel, de mint mondta, ez is jól csúszik, ha olyan lelkes közönséggel találkozik, mint a Dürer Kertben.

Fehér Tamás