Doctor P - ki ez a krapek?

Doctor P egy a dubstep műfajában (azon belül leginkább a brostep alműfajban) alkotó előadó a csodás Britanniából, akinek tisztességes neve Shaun Brockhurst. Legismertebb alteregója a Slum Dogz, amivel elsősorban drum and bass muzsikákat kreál. Ő, illetve jó barátja Flux Pavilion együtt a megalapítói a mára nagy sikerűvé vált Circus Records kiadónak.

Shaun tinédzseréveit dobolással és gitározással töltötte, majd picivel később robbant be életébe a PlayStation egy zenekreáló programja. Ekkor kezdődött karrierje, hiszen ennek segítségével születtek első elektronikus számai, még elsősorban 4/4-es ütemekkel.

Következett néhány kollaboráció más előadókkal, majd egy önálló szerzeményét, a "Raving Rudeboy"-t remixelte az akkor már jócskán népszerűvé vált DJ Zen - a siker innentől szinte garantált volt, hiszen Shaun útja megnyílt a drum and bass szcéna felé.

Rusko "Cockney Thug"-ját hallva Shaun rápörgött erre az akkoriban vadonatúj műfajra, a dubstepre és megalkotta első ilyen stílusú számát, a "Gargoyle"-t. Ekkor következett a névváltás, mégpedig Doctor P-re, hogy friss nevével könnyebben érvényesüljön, illetve hogy hivatkozzon a füleket gyógyító rezgő basszusaira.

Első megasikere a "Badman Sound", amit rögtön felkapott a világ összes nagy dubstep DJ-je, így a már meglévő sikere mellett most már a világhírnév felé vezető út is megnyílott Shaun számára.

Mindenképpen nézd meg, ahogy Rusko megőrjíti a tömeget a Badman Sounddal! Egyszerűen gyönyörű.

Hogy mi következett ezután? A válaszunk erre most egy kérdés:
-Ki az, aki legalább minimális szinten érintett a dubstepben és még nem hallott a "Sweet Shop"-ról?


Pontosan! Az olyan ismerősen csengő "Édesség Bolt" is a fent taglalt művész szerzeménye!

Doctor P egyébként múlthét szombaton tett látogatást hazánkban, méghozzá a modern drum and bass királya, Netsky kíséretében.

Kíváncsiak lennétek legközelebb egy kis drum and bass, illetve D'n'B előadó eligazításra is? Nézzetek vissza hozzánk minden nap, és mi minden ilyesfajta igényeteket kielégítjük!

Hozzászólások

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

TOP10

Fashion
Mi jut eszünkbe az urbánus életformáról? Képzőművészet, zene, divat vagy csak szimplán egy életérzés? A nagyvárosi...
Mountain Bike
A legenda, a spanyol Andreu Lacondeguy a múlt hónapot Ausztráliában és Új-Zélandon töltötte, ahol többek között a Unit...
Skateboard
Ryan Shecklerre 7 évesen figyelt fel az Etnies. Egy évvel később már szerződést is kapott a márkától, így ő lett a...
BMX
Bár javában tombol a tél, hol esik hol havazik, attól még a BMX-ezésről mindenki tudja, hogy 4 évszakos sport. Ezért is...
BMX
Már több hete, hogy hétköznap 1 napot használhatjuk a csepeli Bronzöntő pályát amiért még mindig nagy köszönet a pool...
BMX
Szegeden zajlik az élet és Csabi, mint local BMX-es, ezt hűen bizonyítja. Most az ő egy napját bemutató videot...
Mountain Bike
Sram pArt Projekt néven neves művészeket kért fel, hogy biciklialkatrészekből különböző tárgyakat, szobrokat alkossanak...
Roller
A más rovatokban már megszokhatott "háromklipes" cikkekhez hasonló lesz a mai, ugyanis három rövid, de annál...
Skateboard
Halloween Piknik Budapesten! Jelmezes deszkás felvonulás lesz Budapesten október 31-én, hétfőn este 8 órától. Utána...
Skateboard
A Typical Culture a napokban tette ingyenesen elérhetővé a The Hype Train című videójukat, amely egyfajta "csináld...

Népszerű tartalmak