Új lemezzel készül a BMB triója, így mikrofonvégre kaptuk a srácokat, hogy mondják el, mi a díl a Kojsz Prod háza táján, a dirty south sztilóval és a tv-kompatibilis rapperekkel.
Nem olyan rég jelent meg az előző lemez. Hogyhogy így belehúztatok?
Úgy történt, hogy a "Nemteccikvalami!?" című lemezünk már kb. május környékén kész volt úgy, hogy már csak a keverés volt hátra, meg a legyártás. Ezeket a feladatokat sikerült elnyújtanunk októberig, a velünk született lustaságunknak köszönhetően. De persze eközben nem álltunk le a számok gyártásával, sőt! Pont jött egy olyan termékeny időszakunk, hogy újra tudtunk szinte csak ezzel foglalkozni, mint még a legelső lemezünk idején. Az előző cuccal ellentétben, - ami elég vegyes volt, mind a produceri, mind a közreműködői felhozatalt illetően - ezen a lemezen csak a Kártmen bítjeire reppelünk és közreműködők is csak egy számban, a "Zárjegy 2011" címűben lesznek. Ezáltal szerintünk sokkal egységesebb, erősebb korong lett és sokkal frissebb is mint az előző. Ezalatt azt értem, hogy míg a "Nemteccikvalami!?" évek alatt készült el, az újhoz,- amit "Lejárt lemez" névre kereszteltünk - már elég volt egy fél év. Nem egy hosszú, úgynevezett "long play"-ről van szó, csak 9 szám lett, ami viszont ep-nek meg sok.
Az előző cuccnak milyen volt a fogadtatása?
A fórumokon nem szedték szét a véresszájúak, így igazából csak az eladásokból és egy illegális letöltőoldal adataiból tudtunk következtetni a fogadtatásra. Elég szépen fogyott, de azért még van pár darab. Tessék beszerezni! Mindazonáltal, úgy döntöttünk, hogy Magyarországon manapság nem érdemes CD-t kiadni, ezért lett az új lemez letöltős. Viszont amiben megnyilvánult még az, hogy a lemez eljutott az úgynevezett csendes tömegekhez, az az, hogy január óta 150-200 fős bulikat csinálunk.
Mit lehet várni az új matériától?
Egységesebb, frissebb hangzást. És mivel, a lemezen sokkal kevesebb a közreműködő, ezért ez a cucc sokkal inkább rólunk szól, mint az előző. Jobban megismerhet minket a kedves vagy nem kedves hallgató. De persze ezek mellett próbáljuk is továbbvinni azt a vonalat, amit eddig képviseltünk. Még Ricsi Pí mondta az OMF-en, hogy meghallgatta a lemezünket és igazából nem látja azt, hogy hova tartunk, kinek akarunk zenélni. Szerintem ezen az új cuccon már kezd körvonalazódni egy elég markáns vonal, amit mi akarunk képviselni. Egyesekkel ellentétben, akik ezt fennen hirdetik magukról, a mi csapatunk köré ténylegesen kialakult egy élőzenekari mag. Minden hang ami a lemezen hallható, fel van játszva, vagy hangszerekkel, vagy be van játszva szintivel. A dob az persze maradt gépi, mivel az egész cuccot utána számítógépen rakjuk össze, keverjük ki. Nem szeretjük a samplerezést és igazából azt szeretnénk elérni, hogy a hallgatók füle végre igényesebb legyen. Ne egyen meg mindent, amit elédobnak. Értsd ezt: egy vonós/billentyűs loop alá, loop dob és kész a zene. Az emberek figyeljenek az értékekre, mint pl. a Punnany vagy Akkezdet lemez, de az új Hősök korongon is pl. bitang jó zenei alapok vannak.
Aztán úgy döntöttünk, hogy már nem akartunk az előző koronghoz klipet forgatni, mert az újon sokkal bengább zenék vannak. Szóval egyeztettünk Horváth Csirke Csaba barátunkkal, aki a "Bólints" klipet is jegyzi, neki is tetszett az ötlet, úgyhogy nekiálltunk az új klipnek is. Aztán úgy döntöttünk, hogy mivel esetünkben a videónak nagyobb a vártsági indexe mint a lemeznek, ezért egyszerre egy időben debütál a kettő.
Azt vágom, hogy ti előszeretettel nyomjátok a „dirty south” vonalat is. Mekkora az elfogadottsága ennek a stílusnak?
Igazából, mi szeretjük és be akartuk mutatni a hallgatóknak, hogy tessék lehet ezt így is csinálni! Sajnos itthon ez a vonal eléggé gyerekcipőben jár. Vannak nagyon jó producerek,, de a dörtire reppelő előadók szövegei még nem érik el azt a szintet, mint az alapok amire reppelnek. Azon kívül, míg a többi irányzatnak megvannak itthon az úgymond húzónevei, addig a Dirty South-nak ilyen nincs. Az USA-ban jelenleg ez a listavezető vonal. Majd pár év múlva, már lehet nálunk is az lesz. De először is, be kell érnie az újhullámos generációnak.
Terveztek valakivel közreműködést, akivel eddig még nem jött össze?
Igazából nem tervezünk, mindig alakul. Deniz-t idézném itt szó szerint, mert ő fogalmazta meg jól: „Nagyon sokan kerestek meg azzal kapcsolatban, hogy csináljunk közös számot, amiket én rendszerint el szoktam utasítani. Ez nem azért van sokszor mert tehetségtelen, vagy szerintem nem elég "ütős" előadók keresnek meg, egyszerűen csak ismerősökkel, barátokkal szeretek közös dalt kreálni, mivel a zenében még mindig a kikapcsolódást és az örömöt keresem elsősorban". Ezzel mi is így vagyunk. A "Lejárt lemez"-en is csak a hozzánk közel álló személyek szerepelnek. Ahhoz, hogy közös dal szülessen, szerintem kell egy bizonyos fokú szimpátia. Előbb ismerkedünk, aztán ha megvan a közös hullámhossz, akkor csapatunk egy trekket. Nekünk ez parancsszóra nem megy.
Azért persze a cucc nem mentes a közreműködőktől. Sok-sok női vokál van rajta (Palej Niki, Arany Eszter, Dorothy) és sűrűn megtámogatott minket pengeéles szkreccsekkel DJ Deez, egy trekkben pedig DJ Nidee is. Nagy köszönet nekik! Sokkal kevésbé káromkodós irányba mozdultunk el, már nem lázadozunk annyira, de azért még most is oda-oda mondunk, nem csicskultunk be. A "Zárjegy 2011" pedig egy nagy projektnek indult, sokan vállalták a közreműködést. Igaz possetrack lett volna. De aztán valahogy el-eltűntek azok akik vállalták, így úgy gondoltuk, hogy a barátaink és hozzánk közel álló MC-k lesznek benne csak. A végleges névsor pedig: Mikee Mykanic, Deniz, Mr. Busta, Jakuza és Dj Deez.
Mennyire árt vagy használ a hazai hip-hopnak, hogy sokan Fluor „Lájk” című lemezét is rap zeneként könyvelik el?
A Tomi egy nagyon ügyes srác, és egy elég erős jelenség. Mi örülök neki, hogy végre azzal keres pénzt, amit szeret. Mi csak annak nem örülünk, hogy az igaz rapnek mellettük a médiában nincs helye. Nem mutatják a másik pólust. Nem az, hogy minket nem játszanak, mert nem vagyunk irigyek. Egyszerűen nem játszanak semmit. Már ott tartunk, hogyha nem vagy hátrányos helyzetű (vagy fizikailag, vagy szellemileg), vagy jó fej, netalántán síró-picsogó poprap arc, akkor fel sem bukkanhatsz a kereskedelmi tv képernyőjén. Annó ott voltak a Kannibálok, de mellettük ott volt az ellenpólus is, a Ganxsta Zolee. Most csak a párhuzam miatt említem őket. Manapság ez a mérleg így elbillent… bele a nyálba. Amúgy szerintem most, hogy SP és Fluor is ott vannak a toppon, éppen ők tudnának tenni azért, hogy ez a műfaj újra felkapottabb legyen. A kérdés csak az, hogy akarnak-e tenni.
Szerintetek mi volt a hip-hop legnagyobb eseménye az utóbbi 10 évben?
Külföldön? Összeállt a Slaughterhouse! Itthon pedig: Az utóbbi 10 év során kijött jó pár mérföldkövet jelentő lemez. Az internet elterjedésével mindenkihez eljutnak a zenék, ugyanakkor ennek persze ismerjük a hátulütőjét is. Ott azért már baj van, amikor egy nagy kaliberű csapat azt mondja, hogy nem adnak ki lemezt, mert nem éri meg nekik. Amúgy a rendezvények egyre nívósabbak lettek: OSG – OMF, ahol volt szerencsénk nekünk is fellépni és felejthetetlen élmény volt. Jó látni, hogy végre tömegeket mozgat meg ez a stílus. A minőségi képi világú videoklippek is elérhető közelségbe kerültek. A lemezek jól szólnak. Megy a konkurenciaharc. Az mc-knek egymást kell felülmúlniuk, épp ezért sokkal több időt és energiát fektetnek az arcok egy-egy szöveg megírásába. Szóval jól látható a fejlődés… csak hát pénz az nincsen. Anélkül meg az egész megreked egy szinten. „Kis pénzért kis hip hop! Nagy pénzért nagy jár!”
A Kojsz Productions előadóinak amúgy a zenélésen kívül akad közös dolguk? Szóval ez egy baráti társaság is egyben, vagy „csak” egy label, ami összefog pár tökös mc-t?
Abszolúte baráti alapon szerveződő csapatról van szó. Anno mikor a Kojsznak mutatta a zenénket a Gőz, akkor is még hónapokig ment a barátkozás és nem úgy volt, hogy: Te figyejémá’! Van egy ilyen lébölöm, szájjá’ be! Egy fél év ismeretség után ajánlotta fel a Kojsz azt, hogy, ha van kedvünk, akkor szívesen látna minket a Kojszprod-ban. Mi meg éltünk a lehetőséggel. Mikor az Artoscsé búcsubuliját tartottuk Gőznél, pont az OSG előtti estén, akkor ott összegyűlt a Kojszprod. apraja-nagyja… meg a Szószólók. Hatalmas hangulat volt! Volt ott minden! Kaja, pia, nagymellű maláj táncoslányok… na jó az utóbbiak nem voltak, de jó hangulatból annál több! Másnap kicsit viharverten ébredtünk, de megérte! Ezen felül persze mindig számíthatunk egymásra. Ha Kojszéknak errefelé van dolgunk, tudják, hogy van szállás, nem kell keresgélni, stresszelni és ez vice versa is működik!
Mi lesz a következő lépés a BMB-t illetően?
Szeretnénk a "Lejárt lemez" című számhoz is egy videoklippet forgatni. A koncepció már megvan, már csak rá kell venni magunkat, meg a Csirkét! Aztán ezen felül, még szeretnénk egy mixtape ep-t összehozni, az eddig különböző lemezeken megjelent dirty south alapú szerzeményeinkből egy-két új nótával megfűszerezve. Egyelőre ennyi! Ja, és hívjatok minket fellépni!
A BMB-t itt tudjátok lájkolni:
www.facebook.com/bmbmusic
Hozzászólások
Új hozzászólás