Zene

Ebben a gyülekezetben heavy metallal is szólnak a hívekhez

Bizony, jól olvastad a címben: van egy olyan egyház valahol a brazíliai Sao Paolóban, ahol az istentiszteletek a heavy metallal együtt teljesek, sőt, nemcsak az a normális, hogy ilyen zene szól, hanem az is, hogy a hívek átadják magukat a ritmusnak és headbangelésbe kezdenek. A Crash Church-nél tényleg nem az ördögtől való muzsikának számít a heavy metal! Ezt megerősíti a gyülekezet lelkipásztora, Pastor Antônio Carlos Batista is, aki a hívekhez hasonlóan tetovált, több piercinggel büszkélkedő úriember. Vallási kegytárgyak helyett a vagány öltözködést és a hosszú hajat részesíti előnyben – farmerben, pólóban, sportcipőben prédikál -, és az istentiszteleteken az ige ismertetése, majd a…
Hirdetés

Ezeket a dalokat játssza Pesten a Crazy Town?

Hétfőn, azaz holnap lép fel hazánkban az 1995-ben alakult Crazy Town, amely legnagyobb sikerét a 2001-es Butterfly című slágerével érte el. Ez a dal a banda debütáló albumán, a The Gift of Game-en szerepelt, és a Billboard Hot 100 toplistán az első helyet érte el. A második korongjuk után feloszlott a formáció, majd a két alapítótag, Bret Mazur (Epic) és Seth Binzer (Shifty) újra összeállt és 2015-ben kiadták harmadik anyagukat, a The Brimstone Sluggers-t. A Dürer Kertben abban az évben fel is lépett a csapat, vagyis csak a két rapper egy DJ-vel kiegészülve. Aki ott volt, az tudja, hogy fasza…

Harry Potter rajongók figyelem: ezt a rapet nem szabad kihagyni!

Ha eddig nem hallottad még Yung Mavu nevét, akkor most garantáltan meg fogod jegyezni, ugyanis a fiatal belga tehetség alig egy hete megjelent rapje vírusszerűen terjed a neten – és neked is látnod kell! A srác Facebook oldalán is csak annyit ír magáról, hogy “egy fiatal művész Belgiumból”, ezen is látszik, hogy nem igazán van elszállva magától, szép halkan, fű alatt alkot. Legújabb számával szinte bombát robbantott, ugyanis egy világhírű témát választott alapul, ugyanis a Harry Potter történetekre épül az egész. A klipben még a varázslótanoncokhoz hasonló öltözéket is öltött, mely tovább emeli az alapjában véve is király számot. Ennyi ember nem tévedhet!

Leküldte a színpadról a DJ-t a rapper, és inkább ő állt be a pult mögé

Akik látták a Szigeten a buliját, azok tudják, hogy Travi$ Scott számára baromi fontos az élő produkció, és mindig 120%-os energiával nyomja a koncerteket. Ha pedig valami hiba van, akkor kijavítja: előszilveszteri buliján pedig nagyon nem tetszett számára a meg nem nevezett DJ teljesítménye, aki mögötte dolgozott a pultban. Így hát fogta magát, és a közönség szeme láttára elküldte a DJ-t a koncertről, majd inkább ő maga állt be a pultba (Scott egyébként nem csak rapper, hanem producer is). Így sem úszta meg a botrányt, ugyanis azt hitte, csak “klub fellépésről” van szó, nem “rendes koncertről”, és 30 percet se játszott….

Eminem megmutatta, hogyan kell a lehetetlen szavakra rímeket találni

Még 2010 októberében volt Anderson Cooper műsorának, a 60 Minutesnek a vendége Eminem. A karrierje mellett számos dolog szóba került, többek közt elképesztő rímfaragási technikája is. Emiatt aztán az “orange” szó is előkerült, hiszen az angol nyelv “legendája” az, hogy semmi sem rímel a narancs szavukra. Eminem elmagyarázta, hogy hol itt a hiba: ha az ember csak kimondja, hogy “orange”, akkor valóban semmi sem fog rá rímelni, de ha megfelelően hangsúlyozza, akkor akár olyan rímparádékat is lehet vele alkotni, mint amilyeneket a detroiti rap-isten szokott.

Robbie Willliams kézfertőtlenítővel tisztította meg a rajongóival pacsizott tenyerét

Kiakadtak páran azon, amit rögzített a kamera a népszerű énekes szilveszteri buliján. Robbie Williams a Big Bennél adott koncertet, amelyet az egyik szervező, a BBC is közvetített. A felvételen jó látható, hogy az énekes miután lepacsizott jó pár rajongóval a színpadra visszatérve, rögtön kézfertőtlenítővel tisztította meg a tenyerét. Ez, meg a hozzá vágott grimasz jó pár fanatikusnak nem jött be. Szerintetek tényleg annyira durva volt ez a reakció? Lol at #RobbieWilliams putting hand sanitiser on his hands after shaking hands with the public #HAPPYNEWYEAR — Kiran (@KiranRajasansi) 2017. január 1. The first victim of 2017 as Robbie Williams murders New…

Avril Lavigne kiosztotta Mark Zuckerberget, mert a Nickelbackkel poénkodott

Habár Avril Lavigne és a Nickelback frontembere, Chad Kroeger már elváltak, de barátok maradtak, és bizony az énekesnő nem szereti, ha exférje zenekarát bántják. Sőt a jelek szerint nem is rest kiállni érte, még ha Mark Zuckerberg is élcelődik rajta. Lavigne azután pöccent be, hogy a Facebook ura egy rosszízű tréfával viccelődött. Nemrég mutatta be egy videón, hogyan tesztelte a közösségi média mindenhatója otthona mesterséges intelligencia rendszerét, Jarvist, amely Morgan Freeman hangján beszél. Hazaérve arra kéri a rendszert, hogy játsszon néhány jó Nickelback-dalt, mire a vicces kedvű Jarvis annyit felel, hogy sajnálja, de attól tart, ezt nem tudja megtenni, merthogy…
Hirdetés

Brendon Urie a Lip Sync Battle-ben – ennél királyabbat mi rég láttunk

A Lip Sync Battle egy elég szórakoztató műsor – persze az ilyesminél elég fontos szempont számunkra az is, hogy ki szerepel benne, illetve, hogy kinek melyik dalát tátogja el. A műsor legutóbbi, country zene témájú adásában Dustin Lynch és az egykori Voice-nyertes Cassadee Pope mérte össze tátikázási tehetségét, utóbbi Avril Lavigne Complicated-jét és a Panic! At The Disco “I Write Sins Not Tragedies” című számát választotta. És nem is volt egyedül a színpadon: a Panic! At The Disco ismert számánál a táncosok mellett maga Brendon Urie is feltűnt mellette! Az egész műsor elég szórakoztató, de ha csak erre a produkcióra vagy…

Arannyal és gyémánttal készíttetett karácsonyi pulcsit 2 Chainz

A rapperek többsége mindig is szerette az ékszereket, arany és gyémánt pedig nem hiányozhatnak egy magára valamit adó művész nyakából. Persze ezt a fajta luxust más téren is lehet viselni. 2 Chainz nagy rajongója az exkluzív és drága dolgoknak, Youtube-on nem kevés videót láthattunk már tőle, melyeken különböző luxuscikkeket vásárol és mutat be. A karácsonyi hangulat őt is megihlette, az amerikai csúnya ünnepi pulcsis szellem pedig őt is átjárja, így nem volt kérdés, hogy egy luxusfelsőt készíttet magának, melyhez nem kevés aranyat és gyémántot használtak fel – persze 27 millió Forintos árért azért tényleg extrának kell lennie!

Az Alternative Press szerint ez volt az év legjobb 20 videóklipje

A 30 éves amerikai magazin, az Alternative Press mindig követte a zenei trendeket. A mainstream és az underground rocknak is teret adó portál, újság így év vége felé közzé tette azt a 20 klipet, amely leginkább tetszett a szerkesztőség tagjainak 2016-ban. Nektek is ezek voltak idén a kedvenceitek? 20. A DAY TO REMEMBER – “Paranoia” (ADTR Records) 19. BLINK-182 – “She’s Out Of Her Mind” (BMG) 18. BRING ME THE HORIZON – “Oh No” (Columbia Records) 17. I SEE STARS – “Calm Snow” (Sumerian Records) 16. ISSUES – “Blue Wall” (Rise Records) 15. KNUCKLE PUCK – “Pretense” (Rise Records) 14….

Hirdetés
Hirdetés